Fontolóra veszi a sztrájk meghirdetését a pedagógus sztrájkbizottság, ha a hétfői tárgyaláson néhány fontos kérdésben nem sikerül dűlőre jutni a kormánnyal - közölte a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke a TV2 Mokka című műsorában pénteken.
Galló Istvánné elmondta: azért fontolgatják az egynapos sztrájk meghirdetését, mert, bár az általuk összeállított 25 pontból sok van, amelyben közeledtek az álláspontok, néhány nagyon fontos kérdésben nem látják a megegyezés lehetőségét. Jelezte: ilyen a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) további működésének kérdése, amelyben "szeretnének tisztán látni".
A sztrájkbizottságot alkotó három szervezet egyikének vezetője utalt arra, hogy bár március 22-én bejelentették a Klik megszűnését, csütörtökön Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője azt mondta, ebben az ügyben a kormány még semmiről sem döntött. Hozzáfűzte: az intézmények fenntartása, az iskolaigazgatók jogköre alapkérdés a köznevelés működésének további sorsát illetően, ezért nem újsághírekre, nyilatkozatokra szeretnének hagyatkozni.
Hasonlóan fontos és vitás kérdés a pedagógusok és a tanulók munkaterhelése, valamint a szabad tankönyvválasztás - jegyezte meg Galló Istvánné.
(MTI)