Az ügyész perbeszédében öt évnél súlyosabb szabadságvesztést kért Hiszékeny Dezső korrupcióval vádolt szocialista politikusra, a védő pedig felmentést indítványozott szerdán a Fővárosi Törvényszéken.
A vád szerint Hiszékeny Dezső - aki 2014 óta szocialista országgyűlési képviselő - 2013-ban XIII. kerületi alpolgármesterként ötmillió forint kenőpénzt kért azért, hogy egy az önkormányzat tulajdonában lévő üzlethelyiség bérleti jogát egy vállalkozónak adja.
Hiszékeny Dezső az eljárás során mindvégig tagadta bűnösségét, maga kérte mentelmi joga felfüggesztését a parlamenttől 2014-ben, az ellen folyó eljárást törvénytelennek és koncepciósnak tartja.
Az ügyész szerdán vádbeszédében arról beszélt, hogy a nyomozás során telefonokat és egyes helyiségeket hallgattak le, valamint fedett nyomozó útján beszerzett bizonyítékok támasztják alá a vádat. Az eljárás adatai szerint 2013 elején az angyalföldi alpolgármesteri irodát is hónapokon át lehallgatták.
Az ügyben befolyással üzérkedés miatt megvádolt, az ügyészség szerint közvetítői szerepet játszó másodrendű vádlott egy titokban rögzített beszélgetésen még azt is megjegyezte, hogy majd Hiszékeny Dezső dönti el, "zsebbe vagy pártkasszába" kerül-e a kenőpénz - idézte fel az ügyész.
A lehallgatások ellenére azonban a legfőbb bizonyíték Hiszékeny Dezső ellen, hogy a hatóságokkal együttműködő szemtanúk szerint két beszélgetésen is gesztusokkal jelezte, igényt tart a kenőpénzre. A hivatali helyiségben a fedett nyomozóval folytatott beszélgetés során bólogatott, egy másik beszélgetés közben pedig az ujjaival mutatta, hogy ötmilliót kér az "ügyintézésért".
Az ügyész hangsúlyozta: nem hatósági provokáció, felbujtás történt, hanem egy már megindult cselekmény leleplezése érdekében alkalmazták a titkos nyomozás eszközeit.
Az ügyész azt indítványozta, hogy a vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása esetén kiszabható büntetési tétel középmértékénél, azaz 5 évnél hosszabb börtönbüntetést szabjon ki a bíróság.
Hiszékeny Dezső ügyvédje védőbeszédében leszögezte, hogy a vádat megalapozatlannak tartja, ügyfele nem kért és nem fogadott el jogtalan előnyt, ezért bűncselekmény hiányában kéri védence felmentését.
Az ügyben eljáró Központi Nyomozó Főügyészség tevékenységéről szólva a védő a többi között arra hívta fel a figyelmet, hogy 2013 tavaszán már minden releváns információ a hatóságok rendelkezésére állt, mégis csak több mint egy év múlva kérték Hiszékeny Dezső mentelmi jogának felfüggesztését, és a vádemelésig már csaknem két év telt el.
A védő kifogásolta azt is, hogy a nyomozás anyagának csak egy részét ismerhették meg.
Az ügyvéd azt mondta: "a bólogatás csak a beszélgetések alatt szokásos reflexszerű fejmozdulat lehetett", bal kezével viszont "bizonyosan nem mutathatott ötöt a vádlott, hiszen egy sportsérülés miatt a kisujját nem is tudja teljesen kinyújtani".
A védő leszögezte: Hiszékeny Dezső egyik rögzített beszélgetésen sem kért pénzt, ezt a témát mindig a másik fél vetette fel, a fedett nyomozó provokált, ám az alpolgármester rendre elhárította a pénz átadására vonatkozó felvetéseket.
Az üzlethelyiség bérleti jogának értékesítése során az alpolgármester "csak a munkáját végezte" - jegyezte meg.
A védő felhívta a figyelmet arra is, hogy az Állami Számvevőszék 2013-ban teljes körű vizsgálatot tartott a XIII. kerületi önkormányzatnál, ám érdemi negatív megállapítást nem tett.
A másodrendű vádlott védője is felmentést kért, mert álláspontja szerint bűncselekmény nem történt.
A törvényszék április 21-ére tűzte ki Hiszékeny Dezső szocialista országgyűlési képviselő és társa ügyében az elsőfokú ítélet kihirdetését.
(MTI)