Egy átlagos postás havonta 127 ezer forintot vihet haza, a postásvezér napi 250 ezret. Egy átlagos postás 1-4 százalékos emelést kaphat, ami jó esetben 5080 forint. A három vezérigazgató-helyettesnek 1,65–1,7 milliós emelés dukál, így 3,6 millió forintra nőtt a havi bérük. A vezérigazgató beéri havi 5 millióval. A 2015. évi kormányhatározatnak köszönhetően ez teljesen jogszerű. A kapzsi postavezérek izzadságszagú magyarázata a következő: az év végén esedékes prémiumokat építették be a fizetésekbe - írja közleményében Sneider Tamás, a Jobbik és az Országgyűlés alelnöke. Alább a folytatás.

Felszólítjuk a postás vezérkart, tanúsítsanak önmérsékletet, a kormányt pedig arra, hogy ne asszisztáljon ehhez a gyalázathoz! Ne akarják kiénekelni a postai dolgozók szájából a falatot, hiszen az ágazatban már most is létszámhiány van, inkább becsüljék meg azokat, akik működtetik és életben tartják a vállalatot.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom kiáll a dolgozó, fizetésből élő munkavállalók mellett, álláspontunk szilárd, és egyértelmű: Európai szintű munkáért Európai munkabéreket!