Ultimátumot adott a Demokratikus Koalíció (DK) nevében Gyurcsány Ferenc elnök az MSZP-nek a két baloldali párt között hetek óta tartó, a dunaújvárosi időközi választáson való külön indulás miatti elmérgesedett vitában.
Az Origó birtokába került levélben Gyurcsány emlékeztet, hogy az MSZP a dunaújvárosi időközi választáson – megsértve a korábbi megállapodást – nem támogatja a DK jelöltjét, sőt saját jelöltet állít, ami a DK elnöke szerint "az utóbbi hetekben zavart okozott” a két párt kapcsolatában.
Dunaújvárosban június 5-én tartanak időközi választást, miután egy helyi vállalkozó meggyilkolása ügyében meggyanúsította a rendőrség Gál Rolandot, a Fidesz helyi önkormányzati képviselőjét, aki emiatt lemondott képviselői mandátumáról.
Ilyen előzmények után nem is lehetne jobb terepe a baloldali ellenzéknek arra, hogy könnyedén legyőzze a Fideszt az időközi voksoláson. Csakhogy az MSZP saját jelöltet indított Dunaújvárosban, felrúgva ezzel a 2014-es önkormányzati választásokkor született megállapodást, miszerint Dunaújvárosban a DK állíthat közös jelöltet.
Erre emlékeztette Gyurcsány a levelében Tóbiás József MSZP-elnököt, mondván: a 2014-es megállapodás szerint mindig az a párt nevezheti meg a közösen támogatott jelöltet, amelyik az adott körzetben eredetileg jelölt.
"A DK tartotta a szavát Újpesten, Tapolcán és Salgótarjánban is, támogatva a szocialista jelöltet” – írta Gyurcsány.
A DK Huszti Zsoltot indítja a dunaújvárosi időközi önkormányzati választáson, míg az MSZP önálló jelöltje a korábban 14 évig az önkormányzatban az MSZP színeiben ülő Selyem József lett. A szocialisták azzal magyarázták eddig a megállapodás felbontását, hogy ideje véget vetni "a működésképtelen szövetségeknek”.
Gyurcsány levele nem az első jelzés az MSZP-nek. Április elején már felszólította az MSZP-t, hogy tartsa be a megállapodást. "Most először fordul elő, hogy az MSZP-nek kellene a DK jelöltjét támogatnia (...), az első alkalommal megszegte a megállapodást” – írták akkor közleményükben.
A DK már akkor figyelmeztette az MSZP-t, hogy a megállapodás egyoldalú felmondásával "a Fidesznek adják a gyilkossággal gyanúsított fideszes képviselő körzetét”, és veszélyeztetik az ellenzéki győzelmet Dunaújvárosban.
Most ugyanezt veti az MSZP-elnök szemére levelében Gyurcsány, amikor azt írja, hogy "mindez a Fidesz biztos győzelmét jelenti a városban”. A DK elnöke jelezte, hogy pártja elnöksége megtárgyalta az ügyet és úgy döntött, ha az MSZP nem lép vissza, azt úgy tekintik, hogy felrúgta a megállapodást,  amit ezek után ők sem tartanak majd be.
"Kérem Elnök Urat, hogy foglaljon állást a Dunaújvárosban kialakult konfliktusról, és vesse latba tekintélyét a megállapodás betartása érdekében” – zárta levelét Gyurcsány, mintegy utolsó esélyt adva Tóbiásnak a helyzet rendezésére.
Frissítés: három jelölt is lesz a balliberális oldalon
Együttműködésre törekszik az MSZP a dunaújvárosi időközi választáson a Demokratikus Koalícióval (DK), ám nem a korábbi megállapodás szerinti formában ajánlja ezt fel, hanem "az új választói igényeknek" megfelelően - válaszolta az Origó kérdésére Tóbiás József MSZP-elnök a DK ultimátumára utalva.
Azt mondta, szó sincs arról, hogy elutasítanák az együttműködést a dunaújvárosi időközi választáson, csak éppen ők máshogy képzelik el ezt. Ezért ajánlották fel, hogy ne a korábban, a választóik megkérdezése nélkül kötött 2014-es megállapodás szerint járjanak el, hanem tartsanak előválasztást.
Tóbiás szerint így a választók beleszólhattak volna, ki legyen a képviselőjelölt, és a leginkább támogatott mögé állhatott volna be mindkét párt. Ezt - mondta - továbbra is fenntartják. Mindezzel együtt sem látszik erre az új típusú együttműködésre sok esély, hiszen a DK nem akar előválasztást, ráadásul mindkét párt már régen bemutatta saját jelöltjét.
Karácsony is előválasztást szeretne
Az előválasztás mellett érvelt Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért (PM) zuglói polgármestere, a párt társelnöke is a demokratikus ellenzéki pártok vezetőinek április elején írt nyílt levelében. Szerinte már a június 5-i dunaújvárosi időközi választásnál is előválasztással kellene dönteni az ellenzék közös jelöltjéről.
Mivel azonban az MSZP és a DK nem reagált érdemben a felvetéseikre, szerdán a PM is bemutatta jelöltjét, a civil aktivista és korábbi szakszervezeti vezető Pappné Grabant Ilonát.
Ugyanakkor - közölték - továbbra is nyitottak arra, hogy egy helyi előválasztás eredményének megfelelően a "demokratikus ellenzék" egy jelölt, az előválasztás győztese mögé sorakozzanak fel.