Nyugat-balkáni menetrend szerinti légi járatok indítására írt ki uniós közbeszerzési pályázatot a magyar kormány, a pályázat csütörtökön jelent meg az Európai Unió hivatalos lapjában.
A kiírás szerint öt nyugat-balkáni útirányra várja az ajánlatokat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a menetrend szerinti légi járatokat Podgorica, Pristina, Szarajevó, Szkopje, és Tirana útvonalon kell közlekedtetni közszolgáltatási szerződés keretében, legalább heti 2 retúr járattal. A pályázatok beérkezési határideje május 19-én 10 óra.
A feltételek között szerepel, hogy a gépek életkora a szerződés teljesítésének időtartama alatt nem haladja meg a 8 évet, és legalább 30 fős minimum kapacitással kell rendelkezniük, továbbá valamennyi járaton magyar nyelven beszélő légiutas-kísérőnek kell szolgálatot teljesítenie.
A tárca az MTI érdeklődésére korábban azt közölte, hogy a nyertes légi fuvarozókkal a tervek szerint június végéig kötik meg a négyéves időtartamra szóló szerződéseket.
Az NFM emlékeztetett arra, hogy a Malév leállása után több útvonalat átvettek ugyan más légitársaságok, de egyes korábbi Malév-desztinációk mindmáig nem érhetők el átszállás nélkül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. A hiányzó útvonalak üzemeltetése az elmúlt évek tapasztalata szerint piaci alapon nem vonzó a légitársaságok számára, a közvetlen összeköttetések megteremtése így kizárólag állami hozzájárulással biztosítható.
A nyilvános pályázaton nyertes légitársaságok így monopolhelyzetben szolgálhatják majd ki az érintett útvonalakat. Igényt tarthatnak egyfajta kompenzációra is, amely azonban kizárólag az érintett útvonalakon elszenvedett üzemeltetési veszteségek ellentételezésére és ésszerű profit biztosítására szolgálhat.
(MTI)