Honvédként eddig még nem adtam véremet a hazáért, de ma a Jobbik majálisán az önkéntesség jegyében igyekeztünk jó példát mutatni Kepli Lajossal, illetve Dúró Dóra is velünk tartott volna - ha nem csökken tömege a minimálisként megszabott 50 kg alá, részben az elmúlt hetek stresszei miatt - írja Facebook-oldalán Novák Előd.
Mielőtt az ökölbe szorított kezemért megkapnám, hogy már megint túl radikális voltam, jelzem, így kell kicsit "pumpálni", hogy 4,5 dl vért mielőbb le tudják venni. 56 naponként lehet vért adni, de ez sem a Pesti Srácok egy újabb "vállalhatatlan" megidézése, s mivel augusztus óta nem voltam véradáson, nem volt akadály számomra. Az ország legnagyobb majálisára mint a Jobbik központi rendezvényeiért felelős elnökségi tag most is szükségesnek tartottam meghívni a Magyar Vöröskeresztet, hogy szervezzék meg a véradási lehetőséget.

A Honvédséget is meghívtam, hogy csináljanak egy toborzósátrat a Vöröskereszt sátra mellett, de nem voltak hajlandóak. Döntésük alapján csodálkozik még valaki, hogy több ezer fő hiányzik a honvédségi keretből? (Pedig mehetnének akár minden párt rendezvényére is, pártsemlegesen, ahogy a rendőrség is biztosítja az összes párt rendezvényét.) Vagy meglepő, ha a fiatalok a Farkasok, a Betyársereg vagy más hasonló szervezetbe lépnek inkább be? Az Új Magyar Gárda természetesen ezúttal is jelen van majálisunkon egy toborzósátorral. "Gyors reagálású" honvédségünk többszöri sürgetésemre két hónap után méltóztatott válaszolni az alábbi levelemre (indoklással pedig már nem is fáradtak), melyben az ország legnagyobb majálisán való megjelenésüket, toborzásukat szorgalmaztam.
---------- Továbbított levél ----------
Feladó: Novák Előd <novak.elod@jobbik.hu>
Dátum: 2016. január 27. 22:19
Tárgy: Toborzás kérése a Jobbik majálisán
Címzett: hmugyfelszolgalat@hm.gov.hu
Simicskó István részére
Honvédelmi Minisztérium
Tisztelt Miniszter Úr!
A Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokságának parancsnoka, Vanyur Tibor ezredes úr kérésünkre január 21-én fogadott engem Kulcsár Gergellyel, és készségesen tájékoztatott minket, egy kérdésben azonban Önhöz irányított.
Évek óta a Jobbik szervezi a legnagyobb majálist az országban, melyen nemcsak ingyenes koncertek, kulturális és egyéb programok kapnak helyet, hanem magyar vállalkozások és civil szervezetek is bemutatkozhatnak, a Vöröskereszt véradást szervez stb. Ezek közt szeretnénk, ha a Honvédség is megjelenne egy olyasmi toborzósátorral, mint amilyen pl. az EFOTT-on is szokott lenni. Rengeteg potenciális érdeklődő szokott lenni a majálisunkon, s mivel a 45 éves kor alatti önkéntes műveleti tartalékosok száma nem éri el a 800 főt, indokolt lehet ebbe az irányba terelni az érdeklődőket.
Kérem tehát miniszter úr szíves tájékoztatását: az Óbudai-szigeten megrendezendő majálisunkon számíthatunk-e valamilyen formában a honvédség toborzására? Ez természetesen nem jelent a pártunk érdekében való fellépést, viszont megítélésünk szerint a Honvédség érdekeit szolgálná egyrészt a jelentkezők számának növelésével, másrészt a Jobbik-szimpatizánsok körében a Honvédség megítélésének javulásával.
Köszönettel:
Novák Előd,
a Jobbik alelnöke