Szigorítják május 20-ától az elektromos cigaretta használatát, így a közösségi közlekedés mellett közintézményekben sem lehet már használni a törvényileg egyre jobban korlátozott élvezeti cikket. Ezek péntektől előírják például azt is, hogy a dohányzást tiltó táblák ezentúl az e-cigire is érvényesek lesznek, és a MÁV-Start alkalmazottai pótdíjat szabhatnak ki az ezt használó utasra.
A MÁV tájékoztatása szerint a vasúttársaság nem intézkedik külön ez ügyben, mivel a dohányzást tiltó táblák, az utastájékoztatási intézkedések ezután az e-cigarettára is vonatkoznak. Továbbra is eleget tesznek a jogszabályban előírt tájékoztatási kötelezettségüknek - hangsúlyozták. A hatályban lévő tilalmat a MÁV-csoport az összes területén, épületében és járművén megjelenítette grafikusan vagy szövegesen: 2014-ig 3750 dohányzást tiltó táblát és 5700 matricát, valamint 2500 dohányzóhelyet jelölő táblát és 1400 matricát helyezett ki.
A cél eddig is az volt, hogy az utasok a figyelemfelhívások - hangos utastájékoztatás, piktogramok - segítségével megismerjék a dohányzással összefüggő szabályokat - írták. Az utóbbi években kimutathatóan csökkent a vonatokon a tiltott dohányzás: míg 2012-ben 158, 2015-ben 52, idén májusig pedig már csak 8 utasra szabtak ki bírságot. A MÁV-csoport azért sem tervezi újabb figyelmeztetések kihelyezését, mert a törvény eddig is meghatározta a szükséges tájékoztatók alkalmazását. A változás mindössze annyi, hogy ezentúl a vasúttársaság egységesen kezeli a dohányzás tiltásának szabályait a hagyományos, valamint az elektronikus dohánytermékek esetében.
Hatósági bírság jár érte
A vonaton a jegyvizsgáló a közszolgáltatási szerződés alapján "jogosult és köteles a rend fenntartására", a dohányzó utassal szemben nyolcezer forint pótdíjat számít fel. Amennyiben az utas a helyszínen elismeri és vállalja a fizetési kötelezettséget, elegendő a jegyvizsgáló intézkedése. Ha azonban nem hajlandó kifizetni az előírt pótdíjat és nem működik közre adatai megadásában, a rendőrség beavatkozása is szükségessé válhat. A vonaton felvett jegyzőkönyv az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnál tett feljelentés alapja, az utas a szabálysértési bírságról a hatóságtól kapja meg a határozatot.
A nemdohányzók védelme érdekében minden vasutas munkavállaló, továbbá a MÁV-csoporttal foglalkoztatási jogviszonyban álló, szolgálatban lévő biztonsági őr kötelessége, hogy a dohányzási tilalmat megszegőt figyelmeztesse.
Ha az illető nem tesz eleget a felszólításnak, a vasúttársaság munkatársa felszólíthatja őt személyazonosságának igazolására és az állomás területének elhagyására. Amennyiben a felszólítás ellenére folytatja a törvényszegést és nem megy ki az állomásról, "a szankció alkalmazása nem kizárt". A pótdíj megállapítása és elszámolása a megfelelő technikai háttérrel rendelkező, szolgálatban lévő jegyvizsgáló jogosultsága - olvasható a közleményben.
(MTI)