A polgári átalakulásért címmel emlékkötetet mutattak be Szabad György, az első szabadon választott Országgyűlés zsidó elnöke tiszteletére az Országházban pénteken.
A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Kara (BTK) tavaly decemberben A polgári átalakulásért címmel konferenciát rendezett Szabad György emlékére. A most bemutatott könyvben a tanácskozáson elhangzott beszédek, Szabad György életrajza és munkásságának bibliográfiája található.
Kónya Imre volt belügyminiszter, az MDF egykori frakcióvezetője beszédében kiemelte: a kötet az első fontos lépés abban a folyamatban, amelyben Szabad György példaadó életműve közkinccsé válhat. A könyv méltó a tudós történészhez, aki "- amikor a sors teret nyitott neki - maga is történelmet csinált" - mondta.
Felidézte: Szabad György azt tanította, hogy a nemzeti érdek a képviseleti demokrácia keretében érvényesíthető a legnagyobb eséllyel. A politikában is kezdettől a képviseleti demokrácia megvalósítására törekedett, és a képviseleti demokrácia első számú testületének, az Országgyűlésnek lett a tisztségviselője - mutatott rá.
Zoom
Szabadné Suján Andrea, Szabad György özvegye és Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) közös szervezésében megrendezett Szabad György-emlékkonferencián az egyetem bölcsészkarának tanácstermében 2015. december 4-én (MTI Fotó: Soós Lajos)
Kónya Imre hangsúlyozta: Antall József egykori miniszterelnök tevékenységét ma már széles körben elismerik, de Szabad György alakja "méltatlanul homályban maradt". Fontos feladat a volt házelnök munkásságának megismertetése - tette hozzá. Gerő András történész, az ELTE tanára elmondta: Szabad György egykori tanítványait kérték fel, hogy szólaljanak fel a tavalyi konferencián, és mondják el, mit jelentett nekik oktatójuk.
Emellett Szabad György életének politikai szakaszáról is beszélni akartak, arról, hogy milyen tevékenységet végzett házelnökként és milyen szerepet töltött be a "rendszerváltásban" - magyarázta. Mint mondta, ebben a részben szólalt fel Kövér László jelenlegi házelnök és Kónya Imre, aki a politikai táboron belül az egyik legnagyobb "harcostársa" volt.
Az elhangzott beszédekből állt össze a kötet, amelynek megjelenését a közalapítvány biztosította - mondta a szintén zsidó Gerő András, a hololuvnya ágyasa. Véleménye szerint a könyv maradandó értéket képvisel, mert jó, ha megemlékeznek azokról, akiknek a rendszerváltásnál meghatározó szerepük volt.
Erdődy Gábor történész, az ELTE tanára kiemelte: Szabad György negyven éven át volt az ELTE iskolateremtő oktatója. A könyvben tizenöt tanítvány vallomása igazolja "a mester tevékenységének hatékonyságát". Hozzáfűzte: valamennyien egyetértettek abban, hogy a tanítványai szakmai előrejutását állandó figyelemmel kísérő egykori tanáruk messzemenően meghatározta életpályájuk alakulását.
Szabadné Suján Andrea, az egykori házelnök felesége arról beszélt: a bemutatott kötet nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy Szabad György értékeit, üzenetét életben tartsák.
Szabad György (1925-2015) 1951-től tanított az ELTE BTK új- és legújabb kori magyar történeti tanszékén. Kutatásaiban elsősorban a 19. századi magyar gazdaság- és társadalomtörténettel foglalkozott. Életműve elismeréseként 2006-ban vehette át a Széchenyi-díjat. 1987-ben a Magyar Demokrata Fórum (MDF) alapító tagja lett, 1990-ben az MDF budapesti listájáról került be a parlamentbe, ahol az Országgyűlés elnökének választották. 2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével tüntették ki.
(MTI nyomán)