Újra demonstrálnak tejtermelők Budapesten. A tüntetők mintegy 50 tehénnel a Margit híd pesti hídfőjénél gyülekeztek.
A gazdák a Miniszterelnöki Hivatalhoz vonulnak, és petíciót akarnak átadni Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek. Azért tiltakoznak, mert a kormány csak a friss tej áfáját tervezi a jövő év elejétől 5 százalékra csökkenteni, a feldolgozott termékekét nem.
Zoom
Hegedűs Imre, a tejtermelők demonstrációs bizottságának tagja elmondta, hogy a tej literenkénti felvásárlási ára már jóval az önköltség alá, 60-65 forintra csökkent, így a tejtermelők 1 liter tejen mintegy 20 forintot veszítenek.
Zoom
Azt is kifogásolják, hogy a kormány "eredeti tervétől eltérően" csak a friss tej áfáját kívánja csökkenteni jövőre 5 százalékra, az UHT, illetve a féltartós tejét és a félkemény sajtokét azonban nem. A tejtermelők attól tartanak, hogy ezzel folytatódnak az áfacsalások az UHT-tejek piacán, ami belföldi piaci pozícióikat is veszélyezteti.
Zoom
Zoom
Zoom
Frissítés: Ha a helyzet nem változik, több ezer tehenet hajtanak a fővárosba és szabadon is engedik őket
Ismét tüntettek a tejtermelők Budapesten. Most több mint 50 tehénnel vonultak a Margit hídtól a Miniszterelnökség elé, hogy átadjanak egy petíciót Lázár Jánosnak. A tejtermelők azt mondják, nem bírják tovább, hogy a termelői árnak csupán hatvan százalékáért veszik át tőlük a tejet. Ígéretük szerint ha a helyzet nem változik, végül több ezer tehenet hajtanak majd a fővárosba és szabadon is engedik őket. Ezzel jelezve, hogy az ágazatnak vége.
Nem bírják már sokáig a magyar tejtermelők - hangzott el az újabb, hétfői tehenes demonstráción, amit az állatok és a gazdák is nagy türelemmel csináltak végig a nagy melegben.
A tüntetők elmondták, hogy a tej előállításának önköltsége 100 forint körül van literenként, de a kereskedők 60 forintért veszik át. Éppen ezért a miniszternek szánt petícióban azt követelték, hogy az összes tejtermék áfáját csökkentsék 5 százalékra.
Zoom
"Soha ennyit nem demonstráltunk, nem demonstrálók vagyunk, nem szoktunk mi ehhez, nem bírjuk tovább. Ennyi veszteséget az ágazat nem tud sokáig elviselni" - mondta a felszólalók egyike. Egy másik szónok hozzátette, ha vége lesz a tejágazatnak, nemcsak ezt az ötven állatot mutatják be itt, hanem fölhoznak több ezer tehenet, és szabadon engedik a fővárosban.
A tejtermelő gazdák legutóbb április 4-én hozták Budapestre állataikat, néhány héttel később pedig a budaörsi Tescónál demonstráltak céljaikért.
(MTI - HVG nyomán; fotók: Török Levente)