Több mint egy év alatt sem tudta értékesíteni az egykori Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) egyetlen ingatlanját sem a párt tartozásainak rendezésére kijelölt bírósági végrehajtó – értesült a Magyar Nemzet. A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint ugyanakkor a közeljövőben várható a még el nem kelt 12 ingatlan árverésének kitűzése.
Ismeretes, a parlamentből 2010-ben kiszorult liberális párt több száz millió forint adósságot halmozott fel, ezért került végrehajtás alá összesen 26 ingatlanjuk. Lázár János kancelláriaminiszter tavaly márciusban számolt be róla, hogy addig az SZDSZ 14 ingatlanját értékesítették összesen 211 millió forintért, s további 12 ingatlan vár eladásra, becsült értékük akkor 329 millió forint volt. Azóta sem sikerült eladni őket, az egykori kormánypárt tartozása így megközelítőleg 500 millió forint.
Zoom
Fodor Kóka Jánossal a 2008-as SZDSZ-elnökválasztáson
Az SZDSZ – más parlamenti pártokhoz hasonlóan – 2008-ban vett fel hitelt a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB) ingatlanvásárlásra. A pártnak a pénzintézet csaknem 415 millió forintot folyósított állami kezességvállalással, ám a liberálisok szinte egyáltalán nem törlesztették a kölcsönt, ami azért volt különös, mert még a Magyar Demokrata Fórum (MDF) utódpártja is fizette hitelét.
Az MFB 2010 végén mondta fel a nem fizető párt szerződését, ezután került végrehajtás alá a szóban forgó 26 ingatlan. Kiderült az is, hogy a liberálisok az elemi ingatlanvásárlási szabályokat sem tartották be, ezért az állam nem érvényesítette kezességvállalását. Ráadásul annak ellenére vásárolták meg hitelre az ingatlanokat, hogy a 2008-as közvélemény-kutatások egyértelműen jelezték, az SZDSZ nem jut be a parlamentbe. A tartozások ügyében nyomozás is indult különösen nagy kárt okozó csalás gyanúja miatt. A Legfőbb Ügyészség legutóbb szeptember 23-ig hosszabbította meg az eljárás határidejét. Az ügyet egyszer már lezárta a Nemzeti Nyomozó Iroda, ám a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség felülbírálta a megszüntető határozatot tavaly áprilisban, ugyanis úgy találták, a nyomozás lezárása idő előtti és megalapozatlan volt.
Kuncze szerint ócska műbalhé, Kóka nem emlékszik
A napilap 2013 végén számolt be a tartozásokról. Akkor fény derült arra is, hogy a pártnak az állami hitel mellett a fővárosban és több vidéki településen is komoly közüzemidíj-tartozásai gyűltek össze, az SZDSZ nem fizetett a politikai hirdetésekért sem, de magáncégeknek is tartozott. A Magyar Nemzet akkor több egykori pártvezetőt is megkeresett a rendezetlen számlákról érdeklődve. Kuncze Gábor egykori pártelnök ócska műbalhénak nevezte az ügyet, s közölte, szerinte a jobboldal találta ki a történetet. Az ingatlanvásárlásokat főként Kóka János, kisebb részben pedig Fodor Gábor hagyta jóvá.
Kóka János a lapnak azt mondta, nagyon kevés emléke van a hitelfelvétel részleteiről, nem tud válaszolni, de megígérte, hogy amint információi lesznek, keresni fogja a lapot, ám ez azóta sem történt meg. Fodor Gábor, aki a Magyar Liberális Párt (Liberálisok) elnökeként jelenleg is parlamenti képviselő, úgy nyilatkozott, a szóban forgó ingatlanok megvannak, fedezetet nyújtanak a hitelre, tehát nem történt károkozás. A Fővárosi Törvényszék 2014 szeptemberében állapította meg a Szabad Demokraták Szövetségének megszűnését.
(Magyar Nemzet nyomán)