Az LMP várhatóan júliusban, de legkésőbb a nyár végéig dönt a távozó Schiffer András társelnök utódlásáról és megüresedő képviselői mandátumának betöltéséről - hangzott el a párt szerdai sajtótájékoztatóján az országos elnökség és a frakció együttes ülését követően.
Vida Attila, az országos elnökség titkára elmondta: a testület nem él alapszabály adta jogával, vagyis hogy maga jelöljön ki társelnököt addig, amíg arról nem dönt a kongresszus. Az új vezető megválasztásáig Szél Bernadett egyedül gyakorolja ezt a jogkört.
Szél Bernadett közölte: megnyílt a lehetőség mind a társelnök pozícióért, azzal a megkötéssel, hogy az alapszabály értelmében férfit keresnek a vezetői posztra és a képviselői helyre is. Azt nem tudni, hogy korban, lakcím szerinti területiségben, hajszínben és egyebekben milyen hasonlóan logikus kvótáik vannak.
(MTI nyomán)