A Jobbik arra kéri a kormányt, hogy teremtsen lehetőséget azon egyszázalékos adófelajánlások utólagos kifizetésére, amelyeket az adott évben bizonyos okok miatt nem juttattak el a civil szervezethez, egyházhoz.
Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője pénteken sajtótájékoztatója után az MTI-nek elmondta, az egyszázalékos felajánlások egy részét az állam “elnyeli”, nem fizetik ki akkor, ha a felajánló késve adta be a bevallását vagy nem teljesítette adófizetési kötelezettségét.
A képviselő írásbeli kérdéssel fordult a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz, amelyben azt kérdezte, mennyi 1 százalékos felajánlást “nyelt el” az állam, a válasz szerint 2010-óta 1,7 milliárd forintot nem fizettek ki, viszont nincs technikai akadálya a későbbi kifizetésnek.
A képviselő elmondása szerint ezért szabályváltoztatást kezdeményeznek, amelynek lényege, hogy amennyiben a felajánló később teljesíti adófizetési kötelezettségét, akkor az 1 százalékos részt utalják át a kedvezményezettnek. Ha ez már nem lehetséges, akkor a Nemzeti Együttműködési Alap kaphatná az összeget.
(MTI)