A Simicska Lajos tulajdonában lévő Class FM-et májusban megvásároló John Michael McNutt amerikai üzletember vásárolta meg az Indexet – tudta meg az Origó. Értesülésük egybevág azokkal a sajtóhírekkel, melyek szerint opciós szerződések révén rövid időn belül Simicska tulajdonába kerülhet a Spéder Zoltán tulajdonában lévő hírportál.
Zoom
John Michael McNutt, a Class FM új tulajdonosa
Még a múlt héten megvette az Index kiadóját John Michael McNutt, a Sláger Rádió Zrt. vezetője – írja a lap. Az amerikai üzletember még májusban vásárolta meg a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó Advenio Zrt. 100 százalékos tulajdonában lévő Class FM-et. A piacon már akkor is nagyon sok kérdés merült föl az üzlettel kapcsolatban, így például, hogy Simicskáék vajon miért adták el az egyik legjobban jövedelmező médiájukat.
Mivel a Class FM hétéves frekvenciaengedélye 2016 novemberében lejár, egyesek arra gyanakodtak, hogy Simicskáék féltek, hogy nem hosszabbítják meg az engedélyüket. Ezért dönthettek úgy, hogy inkább eladják Magyarország vezető kereskedelmi rádióját. Hiszen Simicskáék a meggyengülésük miatt arra is gondolhattak, hogy rádiójuk feltehetően nem lesz, de akkor legalább pénzhez jussanak. És feltételezhető, hogy Simicska ott marad a háttérben.
A sajtóban már megjelentek olyan információk, hogy Simicska megvenné az Indexet, a 168 Óra pedig úgy tudja, opciós szerződés útján vételi joga van Simicskának a Spéder Zoltánhoz kötődő rész megvásárlására. A Népszava az üzletemberhez közeli forrásból úgy értesült: Simicska pályázhat a hírportálra.
Az Origó szerint nem életszerűtlen, hogy Simicska az Indexet akarja, talán ezért is csoportosította át a forrásait. Ismert, hogy a médiavállalkozó bizonyos sajtótermékei jelentős veszteséget könyvelhettek el 2015. február 6. óta, és noha a gyengülést Simicska köre mindvégig tagadta, a legnagyobb bukást jelentő Class FM-et üzemeltető Advenio Zrt.-t nemrég mégis eladta a Sláger és a Danubius rádiók korábbi tulajdonosainak.
Még június elején megszűnt a Fonyó tulajdonában lévő Metropol is, bár Simicska üzlettársa tavaly február óta többször is hangoztatta a szerkesztőségben, hogy 2018 nyaráig biztosítva van a lap megjelenése és az egész médiabirodalom fenntartása, még akkor is, hogy ha veszteséges lesz a működésük. Fonyó végül állítólag azért döntött a megszűnés mellett, mert nem akart csődbe menni, és adósságokat hátrahagyni a beszállítók és az alkalmazottak felé.
Mindezek a lépéseket igazolná McNutt Index-felvásárlása is. Simicskáék minden bizonnyal már a Class FM eladásakor is olyan embernek akarták juttatni a céget, akivel jó kapcsolatban vannak. Egyébként is életszerűtlen lenne, hogy a Class FM-et egy olyan vállalkozónak adták volna el, aki rossz viszonyt ápol a nagyvállalkozóval és annak körével. Mindezek alapján McNutt ideális partner lehetett arra, hogy a Class megvételével a médiapiacra lépve mevásárolja az Indexet. És ismét felmerül, hogy nemcsak a tranzakciónál, hanem utána is ott maradhat Simicska Lajos a háttérben, az Index esetében is.
McNutt egyébként nem ismeretlen a hazai médiapiacon, mivel a Danubius és a Sláger nevében éveken keresztül küzdött a bíróságon a magyar állam és Class FM ellen. Mint ismert, a Danubius Rádió frekvenciáját a Class FM, míg a Sláger Rádióét az azóta már megszűnt Neo FM nyerte meg még 2009-ben. Az eljárást a vesztesek bíróságon támadták meg. Simicskáék most májusban pedig McNuttnak adták el a Class FM-et.
Simicska köre már korábban is próbálkozott médiaportfóliója átalakításával. A hírek szerint egy, a mostanihoz vélhetően hasonló opciós szerződéssel próbálta megszerezni a TV2-t, ám kísérlete nem járt sikerrel, tavaly ősszel elbukta a jogi csatát.
Csintalan Sándor pedig a HVG-nek adott interjújában azt erősítette meg, hogy Simicskáék még 2014 előtt meg akarták vásárolni a Népszabadságot is. Csintalan ugyanitt azt is mondta, hogy a Népszavát is a Közgép pénzén sikerült lélegeztetőn tartani.