Több százmillió forinttól eshet el a magyar állam azáltal, hogy Andrew G. Vajna Romániában jegyezte be a TV2 nyolc kábelcsatornáját. A bukaresti médiahatóság már kedden engedélyezte, hogy az öt tervezett és a három működő csatorna onnan sugározzon, így a nyolc adó a román médiatörvény szerint fog működni, márpedig az ottani jogszabályok a hazai díjszabáshoz képest alacsony médiaszolgáltatási díjat határoznak meg.

Vajna tévétársaságának bevétele tavaly 18,3 milliárd volt, könnyen belátható tehát, hogy a filmügyi kormánybiztos az „aprópénzért nyúlt le", amikor Romániát választotta. Azt, hogy a TV2-s adók romániai bejegyzésével a magyar állam mennyi bevételtől esik el, nehéz pontosan kiszámolni, mert a médiahatóság nem hozza nyilvánosságra az egyes csatornák befizetéseit, csak egy rendkívül bonyolult képletet, ami alapján a tévék és rá­diók kiszámolhatják, mennyit kell átutalniuk. Figyelembe véve a különféle kedvezményeket, ­80–160 milliós összegről beszélhetünk a nyolc TV2-es csatorna esetében.
A magyar médiahatóság a díjból befolyt összeg jó részét mecenatúrára, például magyar filmek gyártására költi. A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) kimutatása szerint 2014-ben a kábeltévék és a helyi rádiók 592 milliót fizettek be a kasszába. Lenne helye tehát a TV2-s díjnak: ha Vajna idehaza jegyezte volna be a csatornáit, akár 27 százalékkal növelhette volna az NMHH bevételeit.
Ugyanakkor a magyar állam a 160 milliónál is többet bukhat: a filmügyi kormánybiztos létrehozott egy külön céget Romániában, és ha ez a vállalat fogja működtetni a csatornákat, a szomszédban fog adózni is. Mivel Vajna romániai képviselője olyan adatokat is elárult a keddi bukaresti meghallgatásán, amelyeket idehaza üzleti titokként kezel, hozzávetőlegesen meg lehet becsülni az adókiesést is.
A CEE Broadcasting Co. Srl. minimum 7,1 millió ­euró (2,2 milliárd forint) bevételre számít a romániai csatornáknál. Ha nyereséges lesz a cég, akkor Romániában fizeti be a társasági adót, azaz Magyarország további tízmil­lióktól, rosszabb esetben százmillió­tól eshet el.
A kormánybiztos lépése nem egyedi eset. Magyarországon 113 magyar nyelvű csatorna fogható, de a magyar médiahatóság csak 13 adót tart nyilván, a többi külföldről adja az adását. A piac legnagyobb szereplője, a 30 százalékos közönségaránnyal rendelkező RTL-csoport a hét kábeladóját Luxemburgból sugározza.
A TV2 három kábeladója (Super TV2, Pro4, Fem3) eddig Londonból szórta az adást. Andy Vajna lépése azért is meglepő, mert a kormánybiztos 6,7 milliárdos hitelt kapott az állami Eximbanktól a TV2 megvételére, további 1,2 milliárdot a működtetésére, például a Romá­niába telepített csatornák fenntartására.
Spórolás
Az öt új adó elindítását a TV2 egy májusi médiakonferencián jelentette be. A kábelszolgáltatók azonnal tiltakoztak kijelentve, az előfizetői csomagokban nem tudnak helyet szorítani az új csatornáknak. Két új adó ingyenes lesz, azaz nem kérnek terjesztési díjat a kábelesektől. A rossz anyagi helyzetben lévő szolgáltatók el fognak gondolkodni az ajánlaton, hiszen csomagjaikban lévő hasonló csatornákért (MTV, Viva, Nickelodeon, Disney stb.) komoly összegeket fizetnek. Márpedig a TV2 úgy számol, e két adó elindítása 280 millióba kerül – kb. ennyit spórolnak a csatornák Romániába telepítésével.
(Nol)
Frissítés: Jobbik-közlemény:
Így mulat egy fideszes oligarcha: Magyarországon elteszi, külföldön elkölti a közpénzt
A Fidesz oligarchiáinak körében divat lett külföldön elkölteni az általuk megszerzett közpénzt. Mészáros Lőrincnek, a nemzet gázszerelőjének áttelésen két luxusvillája is van Horvátországban, mely közül az egyik nem is szerepel a vagyonnyilatkozatában. Nem is értjük, hogy Mészárosnak a polgármesteri, a földbirtokosi és a sportmecénási munka mellett hogyan marad ideje nyaralni.
Ugyanakkor szánalmasnak tartjuk Mészáros magyarázkodását, hogy azért nem szerepel a „Villa Maria” a felcsúti településvezető vagyonbevallásában, mert az papíron nem magántulajdonban, hanem a Mészáros família egyik cégének a nevén van. Különösen azért, mert a Fidesz–KDNP politikusainak a vállalkozásai szinte kizárólag milliárdos állami és önkormányzati megrendelésekből, valamint uniós pályázati pénzekből gazdagodtak meg.
Eközben Andrew G. Vajna elvitte Romániába az új csatornáit, hogy azok onnan sugározzanak majd. Mindez annak tükrében izgalmas, hogy a filmügyi kormánybiztos az állami tulajdonban álló Eximbanktól először 6,72 milliárd forintos „versenyképességet javító belföldi befektetési hitelt” kapott a TV2 megvételéhez. Majd később újabb 1,2 milliárd forintot szerzett meg ahhoz, hogy a TV2 Média Csoport Kft. szárnyra keljen. Az első látásra adóoptimalizáló költözésnek más mellékhatásai is lehetnek: a román médiahatóság nyilvánvalóan kevésbé lesz érzékeny a magyarellenes és a nemzeti identitást lejárató tartalmakra.
Mivel az Eximbank tulajdonosi jogköreit a Külgazdasági és Külügyminisztérium gyakorolja, a fentiek tükrében Szijjártó Péternek kötelessége az utolsó fillérig, azonnal visszakövetelnie Andrew G. Vajnától a számára kiutalt kölcsönt, ami egyértelműen közpénz.
Hegedűs Lorántné, a Jobbik országgyűlési képviselője