A Magyar Szocialista Párt (MSZP) tagjai nem vesznek részt az október 2-ra kiírt népszavazáson, helyette az első Szabad Európa-napot kívánják megtartani - jelentette ki Molnár Gyula, az ellenzéki párt újonnan megválasztott elnöke szombaton Keszthelyen, ahol Mesterházy Attilával, a párt korábbi elnökével közösen tartott sajtótájékoztatót. Az MTI felvezetése alapján egy szokásos, unalmas MSZP-s előadás lenne a mai, de néha sikerül egy-két tréfás megjegyzéssel feldobniuk a mutatványt, amikor van alkalmunk nem velük, de rajtuk röhögni. Most emelték a tétet.
Molnár ugyanis annyira beleszerelmesedett a kvótanépszavazással szemben megtartandó "Szabad Európa-napba", hogy a pártja és saját múltjáról teljesen megfeledkezett. Azt találta ugyanis mondani, hogy "a szüleink, nagyszüleink titokban hallgatták a Szabad Európa Rádiót", továbbá azzal is büszkélkedett, hogy ők már akkor is arról álmodtak, amit a rádió képviselt, most viszont "ezek a fiatalemberek mintha félredobnák szüleink, nagyszüleink álmát, és mintha ki akarnák vezetni ezt az országot Európából."
Zoom
Ezen a ponton érdemes megállni egy szóra. Az már talán jobboldalon is unalmas tény, hogy az MSZP a kommunista rendszernek az állampártja, és máig merít a hajdani káderekből, máig Horn Gyula a legfőbb európéerjük, amihez Brüsszel is asszisztál. Érdekesebb viszont röviden megvizsgálni Molnár Gyula múltját (és most nem arról van szó, hogy elítélt bűnöző), hogy ő volt-e akkora ellenálló, mint a D-209-es Medgyessy, aki az MSZP-s mese szerint a Szovjetunióval szocialista hazafiként dacolfva bevitte Magyarországot a Nemzetközi Valutaalapba.
Nem veszünk mást alapul, csak azt, ami az MSZP-elnök parlamenti honlapon elérhető életrajzából is kiderül.
Az apjáról ott a következő antikommunista, Európáért harcoló pályakép körvonalazódik ki:
Édesapja, Molnár Gyula (1929) a második világháború után került Budapestre, ahol a katonai főiskola elvégzése után hivatásos tisztként szolgált. Ezredesi rangban a Honvédelmi Minisztérium Ellátási és Működtetési Parancsnokságától vonult nyugdíjba.
Nézzük meg magának a fiú pályáját is pár mondat erejéig:
Egy évig technológusként dolgozott a Budaprint Pamutnyomó-ipari Vállalatnál. 1980-1981-ben előfelvételisként letöltötte sorkatonai szolgálatát, majd a moszkvai textilipari egyetem vegyészmérnöki karán folytatta tanulmányait, 1986-ban szerzett textilvegyész-mérnöki oklevelet. Hazatérése után a Magyar Selyemipari Vállalatnál lett gyártmányfejlesztő. 1987-1988-ban a KISZ III. kerületi titkára, 1988 és 1992 között a BIT alelnöke. 1992-1994-ben ismét a gazdaságiéletben dolgozott, a TricoInvest Kft. igazgatója volt.
Moszkvai diploma, KISZ-titkárság, gyors helyzetbe kerülés, ismerős ez a szabadságharc valahonnan, sok hasonló pályát látunk politkusainknál apróbb módosulásokkal..
Az pedig már csak magától értetődik, hogy éppen a Szabad Európa Rádiót titokban, rettegve hallgató ezredes biztatta a tökéletes álcára a nem eléggé szabad demokrata fiát:
Szülői hatásra korán bekapcsolódott a politikai szervezetek munkájába. Először a KISZ-ben, majd a BIT-ben töltött be vezető pozíciókat. 1990. november óta tagja az MSZP-nek.
Ennyi európai demokrata alvóügynökkel nem is csoda, hogy a szocionisták mára olyan párttá váltak melyek áhítattal átitatott tekintettel fordulnak Brüsszel (valamint New York és Tel Aviv) felé. Csak a rosszindulatúan komcsizó fasiszták fejében fordul meg, hogy valaha a titkos Európa-rajongás közben látszólag éppen így fordultak Moszkva felé. Ők, a szüleik és a nagyszüleik.
Az MTI összefoglalója a sajtótájékoztatóról itt folytatódik, vágatlanul:
Molnár Gyula úgy vélte: az október 2-ai népszavazásnak "nincs jogi következménye, a tárgya valójában nem létezik, és nem szól másról, mint egy buta üzenet Brüsszelnek".
Az MSZP azzal üzen, hogy nem vesz részt a népszavazáson, helyette az első Szabad Európa-napot rendezi meg. A nyitott MSZP programjának megfelelően erre a rendezvényre minden olyan pártot, civil szerveződést és szakszervezetet várnak, amelyik egyetért azzal, hogy "mi Európában akarunk maradni", és velük közösen megbeszélhetik, milyennek is képzeljük a jövőnket Európában - mondta az MSZP elnöke.
Hozzátette: "a szüleink, nagyszüleink titokban hallgatták a Szabad Európa Rádiót", és akkoriban arról az Európáról álmodtak, amit az a rádió képviselt. Ma pedig "ezek a fiatalemberek mintha félredobnák szüleink, nagyszüleink álmát, és mintha ki akarnák vezetni ezt az országot Európából" - mondta kormánypárti politikusokra utalva.
Miközben Nagy-Britannia megégette magát egy populista politikával, "aközben úgy látszik, hogy a magyar kormány úgy gondolja, lehet a tűzzel tovább is játszani". Azt üzenjük nekik, hogy "a tűz ideig-óráig melegít és jólesik, azonban ha túl közel kerülnek hozzá, akkor meg fogja őket égetni" - fejtegette Molnár Gyula.
Az utóbbi napokban az hangzott el a kormány "nagyon fontos embereitől, mintha tudnának egy alternatívát Magyarország számára az Európai Unión kívül". Ha ez így van, akkor mondják el őszintén, honnan lesz 8 ezer milliárd forint fejlesztésekre, mi fog történni a Balaton környékének megígért és a napokban visszavont 300 milliárdos fejlesztési csomaggal, és "milyen ország lesz az, ami nem Európán belül van" - sorolta kérdéseit a szocialisták elnöke.
Molnár Gyula úgy fogalmazott, hogy a most zajló kormányzati személycserék nem oldják meg a problémákat. "Úgy tűnt 2014-ben, hogy ezek tudnak kormányozni, csak közben mintha kicsit sokat lopnának, ma pedig az az érzésünk kezd kialakulni, hogy már csak azért kormányoznak, hogy lophassanak" - mondta.
Az MSZP zalai szervezetének a keszthelyi Helikon Strandon tartott hagyományos juliálisát kísérő sajtótájékoztatón Mesterházy Attila, a párt korábbi elnöke arról beszélt, hogy a kormány azonnal adjon számot, mi történt a Balatontól elvont 300 milliárdos fejlesztési forrással, mert a gazdaságfejlesztési, közlekedési, infrastrukturális fejlesztésekre nagyon sokan számítottak.
Magyarország európai uniós tagságát illető találgatások kapcsán a volt MSZP-elnök azt mondta: "Lázár János nem hülye politikus (...), nem véletlenül kezd el beszélni arról, hogy ő kilépne az Európai Unióból", majd nem sokkal később a kormányszóvivő is azt mondja magánemberként, hogy ő is kilépne az EU-ból, ha lenne ilyen népszavazás. "Egy politikusnak nincs külön magán- és közéleti véleménye, emögött az a stratégia van, hogy "Orbán Viktorék elkezdik tesztelni a közvéleményt", hogy mit gondolnának erről az emberek.
Elkezdték azt a forgatókönyvet kidolgozni, ami 2020 utánra lehetővé tesz egy népszavazást Magyarország számára, s ezzel "azt akarják előkészíteni, hogy a magyar emberek többsége a kilépés mellett voksoljon". Azért 2020 után, mert addigra elfogynak a hatalmas mennyiségű európai uniós pénzek, "a haverok tovább már nem tudnak lopni" - jelentette ki Mesterházy Attila.
(Kuruc.info)