Ősszel ismételten pozitív tartományba kerülhet a fogyasztói árak éves változása, nyáron viszont továbbra is nulla közelében várható az infláció - mondta a Magyar Nemzeti Bank közgazdasági előrejelzési és elemzési igazgatóságának vezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
A KSH jelentése szerint júniusban a fogyasztói árak éppen úgy, mint májusban, átlagosan 0,2 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban.
A Magyar Nemzeti Bank közgazdasági előrejelzési és elemzési igazgatóságának vezetője szerint azonban a bázishatásoknak köszönhetően ősszel ismét pozitív lehet az árindex, a tavalyi év második felében ugyanis olyan árcsökkenés volt, ami miatt – azonos időszakot vizsgálva – idén mintegy 1 százalék körülre emelkedhet az infláció.
Balatoni András az M1 Ma reggel című műsorában megjegyezte, hogy a globális környezet kedvezően alakul, visszafogott ütemben emelkednek a fogyasztói árak.
A szakember hozzátette: a labdarúgó EB-hez hasonlóan az olimpia esetében is előfordulhat, hogy a vállalatok átmenetileg csökkentik termékeik árát, azonban hangsúlyozta, hogy jegybanki szempontból ezek az egyszeri megingások nem jelentősek.
Arra a kérdésre, hogy az infláció változása miként hathat a jegybanki alapkamatra, a szakértő úgy válaszolt: a monetáris tanács álláspontja szerint a jelenlegi kamatkondíciók tartós fenntartása szükséges a jegybanki 3 százalékos inflációs cél eléréséhez, amely az MNB legfrissebb előrejelzése szerint 2018 első felére teljesülhet.
(MTI)