A Magyar Közlöny keddi számában megjelent kormányrendelet szerint augusztus 31-ével jogutódlással megszűnik a Balassi Intézet.
A kulturális és tudománydiplomáciai feladatok ellátásáról szóló kormányrendelet szerint a Balassi Intézet jogutódja szeptember 1-jétől – a rendeletben meghatározott kivétellel – a Külgazdasági és Külügyminisztérium. A rendelet szerint a külgazdasági és külügyminiszter és a kultúráért felelős miniszter a kulturális diplomácia stratégiai irányainak meghatározása, hatékonyságának növelése érdekében tizenegy tagú miniszteri konzultatív testületet működtet. A testület javaslatot tesz a magyar kultúra külföldi terjesztésének irányaira, eszközrendszerének fejlesztésére hosszabb időszakra meghatározandó feladataira.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter július 6-án a külföldi magyar intézetek igazgatóinak találkozóján a háttérintézményi rendszer átalakításáról szólva elmondta: a Balassi Intézet a Külgazdasági és Külügyminisztérium részeként, a kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkárság felügyelete alatt folytatja munkáját, létszámcsökkentés nem várható.
Június 13-án a Magyar Közlönyben jelent meg a kormány határozata a központi hivatalok és minisztériumi háttérintézmények átalakításáról, amely több mint ötven szervezetet érint, és ekkor vált nyilvánossá az is, hogy a KKM-be olvad a Balassi Intézet.
A kedden megjelent kormányrendelet értelmében a kormány a “hungarológiai, magyarságismereti és magyar nyelvi képzések és kutatások támogatására, fejlesztésük ösztönzésére”, eredményeik minél szélesebb körű megismertetéséért, valamint a kulturális diplomáciai célok támogatásáért megalapítja a Balassi Bálint-ösztöndíjprogramot.
Az ösztöndíjprogram keretében Márton Áron-ösztöndíj adományozható a magyarságismereti, hungarológus, műfordító képzések és kutatások támogatására, valamint "határon túli" magyar nyelvű előkészítő képzésben részt vevő külföldi és "határon túli" állampolgároknak, továbbá a "határon túli" magyaroknak felajánlott képzési és kutatási lehetőségek keretében ösztöndíjban részesülő külföldi és "határon túli" hallgatóknak, oktatóknak és kutatóknak.
Klebelsberg Kunó-ösztöndíj adományozható a magyar nyelv és kultúra külföldi írott és tárgyi emlékeinek tanulmányozását célzó feladatok, a külföldi magyar intézetekben folyó kulturális diplomáciai és szakmai munka sikeres megvalósításának, a bölcsészet- és társadalomtudományi szakemberek, kutatók, oktatók külföldi könyvtári, kézirattári, múzeumi és levéltári kutatásainak, feltárási és forráskiadási munkáinak, valamint kulturális és tudományos célú, külföldi szakmai tanulmányútjainak támogatásáért azoknak, akiknek mesterképzésben vagy a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény vonatkozó bekezdése alapján azzal egyenértékű egyetemi képzésben szerzett oklevelük van.
(MTI)