Az ősszel induló tanévben ötvenötezer férőhely maradt üresen, a szakgimnáziumok férőhelyeinek 56,3 százalékát sikerült betölteni, míg a szakközépiskoláknál 38,8 százalék ez az arány - írja a Magyar Nemzet az Oktatási Hivatal adatai alapján.
A lap csütörtöki számában megjelent cikk szerint a szakgimnáziumoknál – korábban szakközépiskoláknál – jelentősebb a visszaesés, ahol egy éve még a férőhelyek 62,8 százalékát betöltötték, míg a szakközépiskoláknál – korábban szakiskolák – 40,4 százalékon állt ez az arány tavaly ősszel.
Az összes jelentkező 35 százalékát gimnáziumokba, 39 százalékát szakgimnáziumokba, negyedüket szakközépiskolákba, 2 százalékukat pedig készségfejlesztő speciális szakiskolába vették fel. A legnépszerűbb gimnáziumtípus a nyolcosztályos volt, itt a meghirdetett férőhelyek több mint 93 százalékát sikerült betölteni – írta a lap.
(MTI)