A kolozsvári ítélőtábla elfogadta pénteken a magyar hatóságok kiadatási kérelmét, amelyben annak a román orvosnak az átadását kérték, akit a halálos kimenetelű szerdai nyíregyházi lövöldözéssel gyanúsítanak. Az ítélőtábla szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a bíróság egyúttal harminc napos előzetes letartóztatásba helyezte az orvost.
A határozat ellen 5 napon belül lehet fellebbezést benyújtani, amelyet a továbbiakban a legfelső bíróság illetékes tárgyalni.
Az 54 éves orvost csütörtökön fogta el a román rendőrség Kolozsvár egyik lakótelepén. Az illető a magyar hatóságok gyanúja szerint Nyíregyházán rálőtt egy házaspárra, megölve az asszonyt, a férjét pedig életveszélyesen megsebesítette.
A magyar sajtó információi szerint a nagyváradi D. S. tüdőgyógyász főorvosként dolgozott kilenc éve a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórházban, és a bűncselekmény ideje alatt a szabadságát töltötte. Korábban a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórházban is dolgozott tüdőgyógyászként csaknem tíz évet. Sajtóinformációk szerint szerelemféltés állhat a gyilkosság hátterében.
(MTI)
Korábban írtuk: