Egy egyelőre meg nem nevezett újságírót keresett meg az Alkotmányvédelmi Hivatal, és közölték vele: ismerik magánéletének egyes részleteit, de nem ők gyűjtötték róla az adatokat, hanem valaki más, aki ártani akar neki. Ezután megpróbálták az újságírót rendszeres jelentésre rávenni – legalábbis a 444 cikke szerint. (A zsidó portálok szeretik sipítozva kiszínezni a történeteket, de a Fidesztől egyáltalán nem lenne meglepő ez a komcsi trükk - szerk.) A Nemzetbiztonsági bizottság jövő héten foglalkozik az esettel.
Magánéleti titkainak részletezésével próbálhatott rábírni az Alkotmányvédelmi Hivatal egy újságírót, hogy működjön együtt velük, számoljon be forrásairól – közölte szerda délelőtti cikkében a 444. A portál szerint az egyelőre meg nem nevezett újságírót 2015 decemberében keresték meg az Alkotmányvédelmi Hivataltól, és együttműködésre próbálták rávenni. Előbb azt állították neki, valaki „ártó szándékkal” gyűjtött adatokat, a titkosszolgálat pedig csak segítene, aztán arról faggatták, kinek állhatott érdekében ilyen információkat összeszedni. Az AH rendszeres találkozót kért, és együttműködési papírt íratott volna alá. Az újságíró erre nem volt hajlandó, viszont másodszor is találkoztak, amikor a titkosszolgálat a forrásairól és kapcsolatairól érdeklődött. A sajtómunkatárs, aki titkos adatgyűjtésre gyanakodott, megtagadta az együttműködést.

A Belügyminisztérium a 444 megkeresésére csak annyit közölt, „az AH által ellátott alapfeladatokkal összefüggő információk – a titkos információgyűjtő eszköz/módszer, és a személyi állomány védelméhez fűződő alapvető érdekre tekintettel – a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény hatálya alá tartozó minősített adatok.”
Az összes ellenzéki párt kiakadt
Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) és a Belügyminisztérium (BM) képviselőitől is válaszokat vár a sajtóhírekben megjelent újságírói beszervezési kísérletről az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága - közölte Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke szerdán az MTI-vel.
Szél Bernadett, az LMP társelnöke, a nemzetbiztonsági bizottság tagja az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az LMP kezdeményezte, hogy a nemzetbiztonsági bizottság jövő csütörtöki - akár zárt - ülésén a szolgálatok vezetői részletes magyarázatot tudjanak adni. "Ha ezt nem teszik meg, akkor azzal közvetetten igazolják, hogy olyan műveleteket hajtanak végre, melyek jogállamban teljesen elfogadhatatlanok" - tette hozzá.
A Demokratikus Koalíció szerint, ha az eset megtörtént, akkor kijelenthető, hogy "Orbán Viktor a rendszerváltás után negyedszázaddal pártállami besúgóhálózat kiépítésén munkálkodik". A DK közleménye szerint amellett, hogy ez a gyakorlat minden létező emberi és demokratikus jogot sért, nemzetbiztonsági kockázatot is jelent, hiszen egyetlen állampolgár sem fog egy olyan titkosszolgálatnak segíteni, amelyik alkalomadtán zsarolással vagy fenyegetéssel akarja ezt elérni.

A Párbeszéd Magyarországért az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: vizsgálatot követelnek Pintér Sándor belügyminisztertől, valamint írásbeli kérdést nyújtanak be a miniszterhez annak érdekében, hogy - mint fogalmaztak - "kiderüljön, valóban a pártállami módszerekhez akar-e visszatérni a kormány".
A Liberálisok szintén a nemzetbiztonsági bizottság összehívását sürgették. A közleményükben azt írták: az ügyben a Belügyminisztériumhoz fordulnak, hogy kérdéseikkel kiderítsék, miként fordulhatott elő a diktatúrákat idéző beszervezési kísérlet.
Molnár Zsolt, a testület elnöke megerősítette, hogy a bizottság soron következő ülésén, jövő csütörtökön napirendre tűzik az ügyet és az AH főigazgatójától, valamint a BM képviselőitől is tájékoztatást várnak.
Molnár Zsolt a közleményében kiemelte: "egy magát jogállamnak nevező ország polgárait a nemzetbiztonsági szolgálatok nem kényszeríthetik együttműködésre zsarolással, a magánélet jogtalan megfigyelésével". "Ki kell derülnie, ha valóban ilyen módszerrel akartak beszervezni akár újságírót, akár bármely más magyar állampolgárt!" - szögezte le a testület elnöke.
A Jobbik az újságírót érintő AH-s beszervezési ügy azonnali kivizsgálását követeli
Amennyiben bizonyosságot nyer, hogy egy törvénytelen eljárás keretében a bolsevik rendszereket idéző titkosszolgálati és kormányzati túlkapás történt, a Jobbik az akció megrendelőinek, végrehajtóinak haladéktalan felelősségre vonását várja el - írja közleményében Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője, a Nemzetbiztonsági Bizottság tagja, alább a folytatás.
Egy jogállamban pártállástól, ideológiától, vallástól függetlenül megengedhetetlen, hogy akár magánszemélyeket, akár újságírókat vagy politikusokat csak az érintettekre tartozó, kizárólag a magánéletükre vonatkozó személyes adataikkal zsaroljanak, befolyásoljanak vagy kényszerítsenek. A hazai titkosszolgálatoknak, így az Alkotmányvédelmi Hivatalnak is az ország és a nemzet biztonságának megvédése a feladata, nem pedig a politikai hatalom feltétel nélküli kiszolgálása.
Elvárjuk, hogy a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Belügyminisztérium illetékesei kétséget kizáró, egyértelmű módon tisztázzák az ügyben betöltött szerepüket annak minden következményével együtt.
(Kuruc.info - MNO - MTI)