Nem kell előre bejelenteni a népszavazási gyűléseket az október 2-ai voksolás előtti kampányidőszakban. Állami és önkormányzati intézményekben is lehet rendezvény, de a fenntartók csak azonos feltételekkel bocsáthatják rendelkezésre a helyiségeiket.
Tilos azonban kampánytevékenységet folytatni olyan épületben, amelyben hatóság működik. Ez alól kivételt képeznek az ötszáznál kevesebb lakosú települések, ha más közösségi célú épület nem áll rendelkezésre.
A kampánycélú rendezvényre való bérbeadás feltételeiről, így például a helyiségek díjáról az állami és önkormányzati költségvetési szervek, tehát az intézményfenntartók dönthetnek.
A kampányrendezvényeket a jogszabály egységesen "választási gyűlésnek" nevezi. Bár az új választási eljárási törvény szerint kampánycsend már nem létezik, nem változott az a korábbi szabályozás, amely szerint népszavazási gyűlést kampányidőszakban lehet tartani, de a szavazás napján már nem tartható.
A törvény szerint a népszavazási gyűlések nyilvánosak, azokon a rend fenntartásáról a gyűlés szervezőjének kell gondoskodnia.
A szabálysértési törvény rendelkezései szerint aki mást gyülekezési jogának gyakorlásában, illetve választási gyűlésen való részvételében jogtalanul akadályoz, szabálysértést követ el, az ilyen ügyekben a rendőrség jár el. A büntető törvénykönyv értelmében a népszavazási gyűlésen való részvétel erőszakkal vagy fenyegetéssel történő akadályozása három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
(MTI)