Felfegyverkezve elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt egy 53 éves férfival szemben, aki idén februárban egy húsvágó bárddal támadt rá az őt ellátni próbáló mentőkre. A vádlott egy hónappal korábban egy orvosra is rátámadt.
A vádirat szerint a vádlott 2016. január 14-én édesanyjával együtt megjelent egy XXI. kerületi egészségügyi intézetben, ahol azt kérték a velük foglalkozó orvostól, hogy együtt utalja be őket egy kórház osztályára. Az orvos szakmai okok alapján elutasította a kérésüket, ami miatt a vádlott egyre indulatosabb lett, majd amikor a sértett felállt, hogy kinyissa a rendelő ajtaját, a férfi két kézzel megragadta az orvos nyakát és szorítani kezdte, amivel csak akkor hagyott fel, amikor a sértett munkatársai megjelentek a rendelőben.
A vádlott egy hónappal később, 2016. február 11-én a hajnali órákban rosszulléte miatt telefonon kihívta a mentőket XXI. kerületi lakásába. Az Országos Mentőszolgálat részéről egy mentőápoló és egy gépjárművezető érkezett a helyszínre. A mentőápoló megvizsgálta a vádlottat, majd közölte vele, hogy további vizsgálatokra kórházba kell szállítaniuk. Ekkor a vádlott dühös lett, egyik kezébe felkapott egy konyhakést, a másik kezébe pedig egy konyhai húsvágó bárdot és azokkal fenyegetve kiabálta a mentőknek, hogy hagyják el a lakást. A megrémült sértettek menekülni kezdtek, amikor a vádlott a kezében tartott bárdot nagy erővel a sértettek mellett lévő ajtó irányába dobta.
A kerületi ügyészség a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő férfit két rendbeli – egy esetben felfegyverkezve – elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolja, de a bűncselekmények büntetési tételének felső határa még a bűnhalmazat miatt is csak 12 évig terjedő szabadságvesztés.
(Ügyészség nyomán)