Túl alacsony árat fizetnek a burgonyáért a hazai kereskedelmi üzletláncok, és csak a legjobb minőségű termést veszik át. Közben egyre csökken a burgonya vetésterülete - írja a Magyar Idők.
Kecskés Gábor, az Országos Burgonyaszövetség és Terméktanács elnöke elmondta: a kereskedők olyan akciókat próbálnak megvalósítani, amilyeneket a piaci árak alakulása és a kínálat sem indokol, így azok árát végső soron termelők fizetik meg.
Az áruházak alacsony felvásárlási árat fizetnek, miközben olyan minőségi elvárásokat támasztanak, amelyeknek “csak fogcsikorgatva lehet megfelelni” – mondta. Hozzátette: egyre több az olyan termény, amit nem tudnak eladni a gazdálkodók, az átlagnál kisebb vagy görbe burgonya a szemétben, eselteg takarmányként végzi, ami jelentős pazarláshoz vezet.
Úgy vélte, erre megoldást kell találni, ma ugyanis semmilyen szabályozás nem vonatkozik a kereskedők áruátvételi gyakorlatára.
Közben a burgonya vetésterülete évről évre kisebb lesz, jelenleg 9000 hektár. A terméktanács elnöke szerint az idén a minőséggel nem lesz probléma, a hozamok azonban nem mindenhol alakultak kedvezően.
(Híradó)