Közös kiáltványban kéri a lakosokat 118 Nógrád megyei polgármester, hogy szavazzanak nemmel a vasárnapi népszavazáson, mert úgy látják, a tét nem kisebb, mint hogy meg tudjuk-e védeni közösségeinket, kultúránkat, és mindazt, ami magyarrá teszi hazánkat.
Ezt pénteken jelentették be Balassagyarmaton, a Civitas Fortissima téren, az eseményen 45 településvezető személyesen is részt vett.
Tóth János (Fidesz-KDNP), Diósjenő polgármestere azt mondta, nemcsak az ellenőrizetlen népvándorlásban rejlő veszélyek miatt fontos a népszavazás, hanem szűkebb lakókörnyezetünk fejlődése miatt is.
Úgy fogalmazott: Nógrád megye polgármesterei úgy látják, elsőként környékük lakóinak megélhetését, biztonságát és kiszámítható életlehetőségét kell biztosítani; tisztában vannak azzal, hogy segíteni kell a menekülőkön, azonban azt is tudják, hogy a valódi megoldás nem Magyarországon van, hanem ott, ahonnan ők érkeznek.
A Nemmel szavazunk! című, a megyei napilap pénteki számában is megjelentetett kiáltvány szövegét – amelyet Balla Mihály (Fidesz), Nyugat-Nógrád országgyűlési képviselője és a polgármesterek kezdeményezésére fogalmaztak meg – Vezér Attila (Fidesz-KDNP), Romhány polgármestere olvasta fel Balassagyarmaton.
A kiáltvány tartalmazza: “Nem kívánjuk azok betelepítését, akik nem fogadják el kultúránkat, hagyományainkat, törvényeinket és európai értékeinket! Határozottan állítjuk: a napjainkban tömegesen Európába érkező bevándorlók gondjait ott kell orvosolni, ahonnan jöttek, nem pedig idehozni a bajt!”
A szöveg szerint a polgármesterek ezért tartják fontosnak, hogy Magyarország kormánya karitatív szervezetekkel együttműködve, humanitárius segélyekkel és iskolák építéséhez nyújtott adományokkal támogatja a krízisben lévő országokat.
A 118 Nógrád megyei polgármester végül arra kéri az embereket, hogy az október 2-i népszavazáson szavazzanak nemmel, “mert ezzel üzenhetünk Brüsszelnek: a magyarok felelősen döntenek, mert hazájuk jövője a tét”.
(MTI)