Várhatóan egészen vasárnap késő estig kérdéses marad, hogy érvényes lesz-e a kormány által kiírt véleménynyilvánító referendum. Volt már néhány hasonló népszavazás a rendszerváltozás óta, ezek jellemzően alacsonyabb részvétel mellett zajlottak, mint az országgyűlési vagy az önkormányzati választások, de még annál is, amit a kutatók jósoltak aznapra.

Az év szeptemberében véget értek az Ellenzéki Kerekasztal-tárgyalások, amelyek eredményeképp ’90 januárjában közvetlen elnökválasztást tartottak volna az országban. Az MSZMP és az MDF elfogadta ezt, az SZDSZ és a Fidesz viszont nem, és népszavazást kezdeményeztek, együtt a kisgazdákkal és a szociáldemokratákkal – olyan kérdésekkel, hogy az azokra adott „igen” válasz az ő véleményüket tükrözze.

A kérdések:

A Fidesz és az SZDSZ nagy erőkkel kampányolt „a jövőről” szóló népszavazás előtt, az MDF bojkottra buzdított. Mind a négy kérdésben az igenek győztek, az első kérdésnél alig 6000 szavazatnyi különbséggel, a másik háromnál – amelyet már szavaztatni is gyakorlatilag értelmetlen volt, mivel törvényt hozott róluk az Országgyűlés – elsöprő fölénnyel. A részvétel 58 százalékos volt (a következő márciusi országgyűlési választáson 65,11), prognózis nem készült. Időjárási esemény nem befolyásolta a részvételt, fagypont fölötti, csapadékmentes idő volt.

Azok után, hogy az utódpárt MSZP ellenőrzőjébe a nép beírt egy kövér egyest, Király Zoltán független honatya – a szocialisták segítségével – referendumot kezdeményezett azért, hogy az Országgyűlés helyett a nép választhasson államfőt.

A nyárra kiírt népszavazás érdektelenségbe fulladt, a 7,8 millió szavazni jogosult magyar közül csak kevesebb mint 1,1 millió ikszelt, közülük is bő 9000-en érvénytelenül. A részvételt előzetesen egyébként igencsak túlbecsülték, a beharangozott 45 százalék helyett csak 14 százalék voksolt, a résztvevők 86 százaléka akart közvetlen elnökválasztást. Soha ennyire kevesen nem voksoltak országos szavazáson azóta sem.

Miután ’97 nyarán a katonai világszervezet meghívta Magyarországot tagjai sorába, a magyar Országgyűlés ki is írta a szükséges referendumot. A kérdés az volt: „Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Köztársaság a NATO-hoz csatlakozva biztosítsa az ország védettségét?”

Az esemény előtt a parlament megváltoztatta az érvényességi küszöböt: a választói névjegyzékben szereplők 25 százalékának egybehangzó véleménye volt szükséges. Kellett is a módosítás a csatlakozáshoz, hisz 49 százalékos volt a részvétel, még ha a NATO-csatlakozás támogatottsága ezen belül elsöprő többségű volt is (85 százalék). A Munkáspárt és a MIÉP agitált a tagság ellen. Szeles idő volt 4–9 fokkal.

A csatlakozási tárgyalások lezárulta után az Országgyűlés kiírta a referendumot, valamennyi parlamenti párt az igen mellett tette le a garast. Ennek és az előzetes közvélemény-kutatási prognózisok (60 százalék fölötti voksolási hajlandóságot mért akkor mindenki, 70-et a Medián, valamivel kevesebbet a Tárki, 74-et a Gallup) ellenére uniószerte páratlanul alacsony volt a részvételi arány (45,62 százalék), a bécsi cukrászdanyitás lehetősége nem szólította meg kellőképpen a magyar embereket (a 2002-es országgyűlési választásokon 70 százalék fölötti volt a részvétel). Az ügy támogatottsága egyébként a szavazatot leadók közt csaknem akkora volt, mint a NATO-népszavazás esetében (83,76 százalék).

Érdekes párhuzam a kvótanépszavazással, hogy közpénzt csak a belépést támogató oldal fordíthatott agitálásra, a bécsi cukrászdás kampányra ráadásul egy egész kommunikációs központot (EUKK) hozatott létre Medgyessy Péter miniszterelnök. Felhős, szeles idő volt, 12 és 17 fok közti hőmérséklettel.

Párhuzamosan két népszavazási kérdésről is aláírásokat gyűjtöttek Magyarországon 2004-ben. Az egyiket a Magyarok Világszövetsége indította, és a határon túl élő magyarok állampolgárságát szorgalmazta, a másik a Munkáspárt által indított, kórházprivatizáció-ellenes akció volt.

A kampány rendkívül intenzív volt – főleg az első kérdésben –, ami rengeteg embert elfordított a szavazás ügyétől, és csak 37,49 százaléknyi választópolgár járult az urnákhoz. Az alacsony részvétel mellett aztán lehetetlen volt az is, hogy eredményes legyen a népszavazás, nem is lett az – egyik kérdésben sem: a kórház-privatizációt „csak” 65 százaléknyian ellenezték, a kettős állampolgárságot viszont több mint 48 százaléknyian, ami mély döbbenetet okozott a polgári ellenzéki oldalon. A szavazás hosszú évekre megterhelte az anyaországi és a határon túli magyarság viszonyát.

Érdekesség, hogy a közvélemény-kutatók megint jelentősen fölé lőttek: egyrészt a részvételt 45–50 százalék közé várták, egyedül a Tárki ismerte be előre, hogy a mért 50 százalékos hajlandóságtól a tényleges részvétel jelentősen elmaradhat. Másodszor, a kórház-privatizációt a közvélemény-kutatók szerint a felnőtt lakosság csaknem háromnegyede ellenezte. Ha ez december 5-én is így lett volna, akkor simán eredményes lett volna a voksolás.

A kampányba egyébként a történelmi egyházak is kvázi beszálltak a kettős állampolgárság ügye mellett.

Minden ötvenedik leadott szavazat érvénytelen volt, ami szintén figyelemre méltó.

A 2010-es kétharmados fülkeforradalom utáni egyik első intézkedés volt a könnyített állampolgársági eljárás a határon túli magyarok számára. 2013-ban Mesterházy Attila MSZP-elnök pártja nevében bocsánatot kért a határon túli magyar szervezetektől, amiért 2004-ben a kedvezményes honosítás ellen kampányoltak.

Pedig borongós idő volt 5 fok körüli hőmérséklettel, ideális szavazóidő.

Miután az őszödi beszéd következmények nélkül maradt, legalább is ami Gyurcsány helyén maradását illeti, a Fidesz és a KDNP demokratikus „aprópénzre” kívánta váltani társadalmi támogatottságát. 2007 őszére öltött ez testet három népszavazási kérdés formájában, ezekre csakhamar összegyűlt az irgalmatlan – milliós – számú aláírás.

A kérdések:

A részvétel a rendkívül eseménydús kampány végén sem volt magasabb 50,4 százaléknál (54 százalék körülire prognosztizálta a részvételt a Nézőpont Intézet, 57-re a Századvég-Forsense, 68-ra a Publicus, a Marketing Centrum unortodox módon 33 százalékot jósolt, a Medián „biztosan szavazó” 47 százaléka állt a legközelebb az igazsághoz, de még bő 20 százaléknyi valószínű szavazót hozzávett), de mindhárom kérdés támogatottsága 82 százalék fölötti volt. Kérdésenként több mint 3,3 millió támogató állt a jobboldali erők mellé, erre a körre alapozva sikerült aztán 2010-ben az országgyűlési választáson a kétharmados parlamenti többséget megszerezni.

A népszavazáson cudar idő volt, a telekre is aligha ment ki bárki is megnyitni a vízórát 7 fokban, éjszakai fagyok mellett, esőben.

A mostani népszavazás – az új, most „debütáló” népszavazási törvény értelmében – akkor lesz érvényes, ha a szavazásra jogosultak több mint fele érvényesen szavaz, és bár senkit nem kötelez semmire, a kormány jelezte, a „nem” győzelmének közjogi következményei lesznek. A részletekről azonban semmi biztosat nem árult el.

Egy hete a Századvég jelentkezett közvélemény-kutatási adatokkal, amelyekben az áll, hogy a felnőtt lakosság 78 (!) százaléka elmegy majd szavazni, és a nem szó fölötti karikába húzza egyetlen ikszét, az igenek 3 százaléknyian lesznek. A Závecz Research szerint 54 százalék lesz a részvétel. Ha utóbbi pont annyit téved, mint 2008-ban a Nézőpont, a kormányerők háza táján nagyon fognak örülni. A Publicus egy nappal a népszavazás előtt, szombaton ismertette legutolsó felmérésének eredményét, ami szerint a megkérdezettek 46 százaléka ígérte biztosra a referendumon való részvételét. Mindenképpen figyelemre méltó, hogy az egy héttel korábbi felméréshez képest 8 százalékponttal csökkent a megkérdezettek részvételi hajlandósága.

(MNO)

Kapcsolódó: Novák: hazaáruló, aki igennel vagy érvénytelenül szavaz, és a bojkottálók is