A házirend megsértése miatt küldtek ki két burkiniban fürdőző nőt a Széchenyi fürdő medencéjéből október 9-én – írja a 444. A zsidó blog egyik olvasója, aki jelen volt az esetnél, azt mondta, hogy a két nő már több mint egy órája volt a fürdőben, amikor két alkalmazott felszólította őket, hogy hagyják el a medencét. A beszámoló szerint az ott dolgozók a vezetőség utasítására hivatkoztak.
Zoom
A muszlimok "jogai" miatt különösképpen aggódó blog megkérdezte a történtekről a Széchenyit is fenntartó Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. (BGYH) értékesítési és marketingigazgatóját, aki elmondta: egy vendég tett panaszt az egész testet fedő fürdőruhát viselő nőkre. A fürdő alkalmazottai arra szólították fel őket, hogy tartsák be a házirendet, fürödjenek az abban foglaltaknak megfelelő ruházatban.
"Társaságunk 2016 júliusában kért hivatalos állásfoglalást az Országos Tisztifőorvosi Hivataltól, ennek alapján határoztuk meg a házirendben a fürdőruhaviselés szabályát, mely minden fürdőnkben a pénztáraknál kifüggesztett állapotban is megtalálható. Eszerint: nem szabad a medencékbe olyan öltözékben bemenni, amely felületének mérete okán közegészségügyi, vízminőségi és balesetvédelmi szempontból aggályos. Erre tekintettel a medencéket az alsó testrészen kizárólag térdig érő, a felső testrészen pedig kizárólag vállig érő fürdőruhában szabad igénybe venni" – írta a lapnak Czinege Szilvia.
A BGYH házirendje nem nevesíti a burkinit, de az abban található, fürdőruhákra vonatkozó előírás - igen helyesen - kizárja az egész testet borító viselet használatát a fürdéshez. Tehát csak az előírásokat kellene betartani, vagy szépen eltakarodni ebből az országból. Van még kérdés?
(Kuruc.info - HVG korrigálva)