Négy parlamenti párt írta alá az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának közös ünneplésére felhívó nyilatkozatot, amelyet az Országgyűlés elnöke kezdeményezett. Kövér László azzal felhívással fordult az Országgyűlés pártjaihoz, hogy közös nyilatkozatban kérjenek minden magyart: éljen a világ bármely részén, hajtson fejet '56 hősei és áldozatai előtt, és ünnepelje az évfordulót szeretettel és büszkeséggel - derül ki a parlament sajtóirodájának hétfői közleményéből. A szocialisták a közös nyilatkozatot nem írták alá.
A parlamenti pártok közül a Fidesz és a Jobbik elnöke, valamint a KDNP és LMP frakcióvezetői látták el kézjegyükkel a felhívást – olvasható a közleményben.
A nyilatkozat szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc a magyar nemzet történelmének egyik legfontosabb és legfelemelőbb pillanata. Hatvan évvel ezelőtt a nemzet összefogott, hogy lerázza az elnyomó hatalom rabigáját, és hitet tegyen a szabad és demokratikus Magyarország mellett.
Az aláírók arra kérnek mindenkit, hogy ápolja és adja át utódainak a magyar nép szabadságvágyának legszebb emlékét.”Szeretnénk, ha 2016 őszén azzal a derűvel és közös reménnyel ünnepelnénk, ahogyan 1956. október 23-a délutánján a forradalom lángra kapott, győzött, és máig biztos mércéül szolgál a világ minden szabadságvágyó embere számára” – fogalmaztak.
Az MSZP hétfőn azt közölte, távol maradnak a közös nyilatkozat aláírásától. Az ellenzéki párt szerint ilyen kormánnyal, különösen 1956 évfordulóján, nem lehet együtt ünnepelni. Az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írták, hogy a tervezett szövegben nem találnak kivetnivalót, szeretnének is egy olyan országban élni, ahol egy ilyen közös nyilatkozat aláírást senkinek nem kellene meggondolnia – csak éppen a realitás ma nem ez.
(MTI)