A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megsemmisítette a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által meghirdetett tendert, amelyben a metrópótlás idején szükséges kapacitást rendelték volna meg. Tarlós István szerint ha tovább húzódik az ügy, lehet, hogy elfelejtik a szolgáltatásvásárlást.
A hatóság honlapján szerdán közzétett határozat szerint a jogorvoslati eljárásban megállapították, hogy az ajánlatkérő megsértette a közbeszerzési törvényt, ezért a döntőbizottság megsemmisíti a június 15-e után született előzetes tájékoztatót és valamennyi, a közbeszerzési eljárás során ez után keletkezett dokumentumot és döntést. Emellett a KDB 40 millió forint bírságot szabott ki az ajánlatkérőre.
A BKK a tendert azért hirdette meg, hogy a 3-as metró felújításának ideje alatt a buszos pótlás biztosított legyen. Erre az időszakra ugyanis 150 csuklós autóbuszt kell forgalomba állítani. A társaság júliusban közölte, hogy megindult a buszok megrendelésére vonatkozó eljárás.
A Fővárosi Közgyűlés június 8-i ülésén döntött arról, hogy szolgáltatásmegrendeléssel oldják meg a buszos pótlást a metróvonal felújítása idején, ha a kormány ezt támogatja, és az új járművek vásárlásához viszonyított többletköltséget biztosítja. A Magyar Közlönyben július 1-jén jelent meg a határozat, amely ezt biztosította.
Korábbi tervek szerint a BKV 110 Solaris típusú csuklós buszt vásárolt volna 9,7 milliárd forintból, a fennmaradó 40 buszt pedig más vonalakról csoportosították volna át. Az MTI az ügyben kereste a BKK-t, a társaság későbbre ígért tájékoztatást.
Tarlós: ha másképp nem, majd saját buszokkal oldjuk meg
Tarlós István a Világgazdaságnak szerdán azt mondta: ha a BKK, illetve a BKV “házon belül” talál annyi autóbuszt, amellyel egy szakaszon elkezdhetik a 3-as metró felújítását, akkor mérlegelik annak lehetőséget, hogy “elfelejtik” a szolgáltatásvásárlást. Ehhez körülbelül hatvan-hetven autóbuszra lenne szükség.
A főpolgármester hangsúlyozta, hogy figyelembe akarják venni a kormány autóbuszgyártási stratégiáját, de miután egyelőre ennek nem látszik az eredménye, és nem lehet tudni, mikorra lehetnek magyar buszok, miután a 3-as metró felújítása nem elodázható a végtelenségig – a megfelelő kapacitás megléte esetén – inkább az előbbi megoldást választanák – áll a cikkben.
A vg.hu oldalon megjelentek szerint a főpolgármester azt sem érti, hogy a BKK a közbeszerzési törvény melyik paragrafusát sértette meg. A KDB ugyanis azt kifogásolta, és azért szüntette meg az eljárást, mert a pályázatban nem szerepelt a sofőrök “beszerzése”. Ez azért nem érhető Tarlós István szerint, mert a BKK pályázata nem autóbuszok beszerzésére vonatkozott, hanem az autóbuszos személyszállításra, amelybe értelemszerűen a járművezetők is beletartoznak.
Tarlós István szerint egyébként a KDB-nek alaki érvényesség miatt el kellett volna utasítania Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter beadványát, az ugyanis a törvényes lehetőségnél 38 nappal később érkezett. A főpolgármester – mint írták – nem érti, hogy a KDB döntésével miért vállalta fel a 3-as metró “felújításának kockázatát”.
Frissítés: "valakinek elgurult a gyógyszere"
A főváros a legnagyobb elképedéssel fogadta a Közbeszerzési Döntőbizottság szerdán megjelent döntését, és csodálkoznak azon, hogy a hatóság ilyen kockázatot vállalt – nyilatkozta Tarlós István Budapest főpolgármestere szerdán az MTI-nek.
Tarlós úgy fogalmazott: "a legnagyobb elképedéssel fogadtuk ezt a mai KDB-döntést". Mint mondta, nem értik, hogy lehet egy panaszt a jogvesztő határidő után 38 nappal beadni, de sokkal durvább az az indok, miszerint a BKK nem írta be a tenderbe, hogy a buszokhoz sofőröket is kell biztosítani, ez "egész egyszerűen példátlan arrogancia".
Mikor fordult elő, hogy külön meg kellett írni, hogy sofőrt is adjanak, hiszen nem buszokat, hanem szolgáltatást tendereztettek? – vetette fel Tarlós István, emlékeztetve arra, hogy a BKK már korábban is megpályáztatott buszszolgáltatást. Egy pályázó sem tett fel a sofőrökre irányuló kérdést, hiszen a dolog triviális – mondta.
"Ez egy egészen elképesztő indok, nagyon csodálkozunk, hogy ilyen kockázatot a KDB vállalt" – mondta.
Tarlós István közölte, tudomása szerint a BKK bírósághoz kíván fordulni.
Kiemelte, a főváros ezek után nem tud felelősséget vállalni a történtekért. A 3-as metró helyzetével, veszélyeivel, állapotával a kormány illetékesei tökéletesen tisztában vannak évek óta. Erről számtalan konzultáció, egyeztetés, levél és egyéb dolog tanúskodik – tette hozzá.
Úgy fogalmazott: a kormány kérését ugyan megpróbálták akceptálni, és miután átvállalták a szolgáltatás többletköltségét, a BKV felmondta a lengyel buszokról szóló vásárlási tendert, de "becsapva érezzük magunkat".
"Most azt mérlegeljük, hogy összeszedjük az összes saját forrást, és ha a három kivitelezési szakasz közül csak egyhez is tudunk elég pótlóbuszt biztosítani, akkor esetleg elfelejtjük az egész szolgáltatásmegrendelést, és megpróbáljuk ütemesen saját buszokkal megkezdeni a munkát" – mondta el Tarlós István.
Közölte, ismét Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordul, mert tűrhetetlen a kialakult helyzet.
Hozzátette: a KDB részéről ezek nem indokok, hanem "egy nevetségesen átlátszó ürügy". Nyilvánvaló kezd lenni számukra – tette hozzá –, hogy biztosan nincs megfelelő számú busz, és senki nem tudja, hogy mikor lesz.
Tarlós István kitért arra is, hogy egy új tender elképesztően sok időt venne igénybe, de ha sikerül összeszedni megfelelő számú buszt egy szakaszra, akkor nem lesz késedelem a munka elkezdésében.
"Semmi mást nem akarunk, mint megkezdeni a munkát" – hangsúlyozta a főpolgármester, megjegyezve: "nem a miniszterelnök szintjén, hanem valamelyik állami szinten (...) valakinek elgurult a gyógyszere".
Közölte azt is, hogy a 3-as metró utasbiztonságára vonatkozóan szerdán küldött egy megismételt figyelmeztetést a BKV vezérigazgatójának arra vonatkozóan, hogy a legkisebb szakmai vagy szakértői konkrét kétség, tiltó javaslat, baleset- vagy életveszély jelzése esetén – mindenféle politikai következménytől függetlenül – a jogszabályi kötelezettségének megfelelően állítsa le a járatokat.
A főpolgármester továbbá felszólította Bolla Tibort az utasbiztonsággal kapcsolatos ellenőrzések gyakoriságának növelésére, és az ellenőrzés kontrolljának biztosítására.
A BKK a tendert azért hirdette meg, hogy a 3-as metró felújításának ideje alatt a buszos pótlás biztosított legyen. Erre az időszakra ugyanis 150 csuklós autóbuszt kell forgalomba állítani. A társaság júliusban közölte, hogy megindult a buszok megrendelésére vonatkozó eljárás. A Fővárosi Közgyűlés június 8-i ülésén döntött arról, hogy szolgáltatásmegrendeléssel oldják meg a buszos pótlást a metróvonal felújítása idején, ha a kormány ezt támogatja, és az új járművek vásárlásához viszonyított többletköltséget biztosítja. A Magyar Közlönyben július 1-jén jelent meg a határozat, amely ezt biztosította. Korábbi tervek szerint a BKV 110 Solaris típusú csuklós buszt vásárolt volna 9,7 milliárd forintból, a fennmaradó 40 buszt pedig más vonalakról csoportosították volna át.
(MTI)