Simicskó István honvédelmi miniszter szerdán bejelentette: 30-40 ezer forintos béremelést valósítanak meg az érettségizett és az érettségi nélküli legénységi állománynál.
Simicskó István elmondta: a legalacsonyabb fizetési kategóriába tartozó legénységi állományt is szeretnék még jobban megbecsülni, ezért döntöttek számukra munkaerő-piaci pótlék bevezetéséről, amely beépül majd illetményükbe. Az illetményfejlesztés a legénységi állomány valamennyi tagját érinti, s már novemberben megemelt illetményt kapnak.
Mint a miniszter elmondta: az érettségivel rendelkező legénységi állománytagok számára a havi 166 ezer forintos bruttó illetmény bruttó 200 ezer forintra emelkedik. Az érettségivel nem rendelkező katonák körében az őrvezetők fizetése bruttó 190 ezerre, közkatonáké 180 ezerre, a tizedeseké havi 200, míg a szakaszvezetői fizetések havi bruttó 220 ezer forintra emelkednek – fejtette ki.
(MTI)