Megelégelte a Szabó Tünde korábbi olimpiai érmes vezette sportállamtitkárság az állandósuló és egyre terebélyesebbé váló háborút az úszósportban, ezért azonnali lépéseket sürget keddi közleményében.
Előrebocsátja, hogy sem az állam, sem az államtitkárság nem szól bele a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) belügyeibe, de
  • nyakunkon a 2017-es nyári vizes vb, amely a valaha volt legnagyobb sporteseménye lesz Magyarországnak, a felkészüléshez és a leendő sikerek méltó ünnepléséhez a legkevésbé hiányzik a mostani harc, mindenki koncentráljon arra, ami a feladata;
  • nyakunkon a 2024-es olimpiai helyszínről szóló döntés (2017. szeptember), amelyet egy ilyen botrány negatívan befolyásolhat Budapest esetében;
  • a legkiválóbb úszók mindennapos, a felkészülést is nehezítő problémáikat nevesítették, az ő ügyüket szívükön viseli az államtitkárság, ennek megfelelően azonnali hatállyal módosított a finanszírozás mikéntjén;
  • a sportolók azonnali változást akarnak az úszószövetségben, „az úszószövetségnek erre reagálnia szükséges, mert az eddig tett lépések már nem elégségesek … az úszótársadalomnak, a sportvezetésnek kell összefognia, és demokratikus úton, a közgyűlésen és az elnökségen keresztül kell megteremtenie az igényelt változásokat”;
  • az úszók által kifogásolt válogatási elvekre, szabályrendszerekre, vezetői, illetve szövetségi kapitányi hatáskörökre és támogatásokra vonatkozó szabályzatokat az államtitkárság megvizsgálja, és javaslatokat tesz.
Külön figyelmet érdemel, hogy az államtitkárság nem nevesíti az úszószövetség elnökét, Gyárfás Tamást mint a változtatás szükséges „tárgyát”, ugyanakkor Hosszú Katinkáék korábbi közleményeiben ez volt a legkonkrétabb követelés a MÚSZ-tól, ami mellé tehát most állt be az erőforrás-minisztérium sportállamtitkársága, élén Szabó Tündével, aki az 1992-es barcelonai olimpián a női 100 méteres hátúszás versenyében az aranyérmes Egerszegi Krisztina mögött szerzett ezüstöt.
„Túl vastag a bőr a képükön”
Újabb olimpiai bajnok, a Szöulban (1988) aranyérmes Szabó József állt be Hosszú Katinka mellé kedden. „Katinka reformprogramjának minden pontjával egyetértek. Húsz éve mondjuk, hogy változásra van szükség, ám eddig süket fülekre talált a kérésünk. Örülök annak is, hogy januárhoz képest már nincs egyedül Katinka, s a többi úszó is nyíltan vállalja: meg kell reformálni a magyar úszósportot. Sok botrány volt a magyar úszás körül, ám a vezetőségnek egyszer sem jutott eszébe, hogy lemondjon. Ennek egyszerű az oka, túl vastag a bőr a képükön. Akkor hozna jó döntést Gyárfás Tamás, ha lemondana.”
A Blikk közben arról cikkez, hogy Seszták Miklós fejlesztési miniszter, a 2017-es vizes vb egyik fő szervezője, valamint Czene Attila, a Katinka-ügyben véleményét exponáló egykori olimpiai bajnok, a Magyar Szabadidősport-szövetség elnöke is esélyes lehet az úszószövetség elnöki székére, ha az egyszer megüresedik.
A HVG online kiadása délután megjelent cikke szerint elcsípte Orbán Viktor miniszterelnököt, aki jelezte, az ő véleménye benne van államtitkára közleményében.
(MNO)