Az öt fős társaság tavaly szeptemberben rabolt ki egy aranykereskedéssel foglalkozó céget. A rablásban az első rendű vádlott vett részt, akit négy társa, köztük a cég egyik alkalmazottja tippadással, szervezéssel, illetve a menekülésben és a zsákmány értékesítésében segítette.
A vádirat szerint a rabló először 2015 szeptember 4-én, egy sokkolóval próbálta meg kirabolni a céget, de az alkalmazottak ellenállása miatt a terve akkor kudarcba fulladt. Két hét múlva ismét megjelent az irodában, de ekkor már fegyver volt nála.
A három alkalmazottat megkötözte, majd 70 millió forint értékű arany ékszerrel és készpénzzel elmenekült a helyszínről. A rablók, akik között egy szír állampolgár is van, a zsákmány egy részét Svédországban értékesítették. A Fővárosi Főügyészség fegyveresen elkövetett rablás miatt emelt vádat az öt férfi ellen.
(MTI)