Összeütközött két metrószerelvény a 2-es metró Pillangó utcai megállójánál, több sérült is van - tudta meg az M1 Híradója.
Kisdi Máté elmondta, hogy a Déli pályaudvar felé vezető oldalon az egyik szerelvény utolérte a másikat, és hátulról “belekoccant”. Mindkét jármű szállított utasokat.
Zoom
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán azt közölte, hogy baleset miatt nem jár a 2-es metró az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között, az érintett szakaszon pótlóbuszok viszik az utasokat.
A helyszínelés és mentési munkálatok miatt a Kerepesi úton a Pillangó utcánál kifelé csak egy sáv járható – tették hozzá.
A mentők későbbre ígértek tájékoztatást az MTI-nek.
Frissítés: Zúzódásokkal, végtagsérülésekkel szállították kórházba a Pillangó utcánál hétfő reggel történt metrókarambol kilenc sérültjét - közölte az Országos Mentőszolgálat a hvg.hu-val reggel kilenc óra előtt pár perccel.
A sérültek a Péterfy kórházba és a Honvédkórházba kerültek, közülük egyik sem volt életveszélyes állapotban. Az, hogy történt-e csonttörés, a röntgenvizsgálatok után derül ki - írja az OMSZ.
Kisdi Máté katasztrófavédelmi szóvivő szerint tíz ember sérült meg, ketten súlyosan. A katasztrófavédelem szerint a Déli pályaudvar felé vezető oldalon az egyik metró utolérte a másikat, és hátulról belekoccant. A fékezés miatt az utasok egymásra zuhantak.
Zoom
A balesethez a főváros hivatásos tűzoltóit is riasztották, akik lekísérték a sérülteket a szerelvényekről, majd átadták a helyszínt a mentőszolgálat munkatársainak. A rendőrség közölte, hogy szakértők bevonásával megkezdte a baleset körülményeinek vizsgálatát.
Az Országos Mentőszolgálat öt mentőegységet riasztott a balesethez.
Zoom
Egy utas az Indexnek azt mondta, a szerelvény már lassan ment, majdnem beértek a Pillangó utcai megállóba, amikor vészfékezett a vezető, és ezzel szinte egy időben neki is koccant az előzőnek.
Hozzátette, elsőre azt gondolták, ég a metró, mert a vezetőfülke felől füst gomolygott, de ez hamar eloszlott. A vezető az egyik első ajtót nyitotta ki, arra indult meg a tömeg, onnan már ki tudtak lépni a peronra, az utasok segítettek egymásnak.
Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke az Indexnek azt mondta, múlt hét pénteken az egyesület levelet írt Tarlós Istvánnak, miután már csütörtökön is majdnem baleset történt, és vizsgálatot követeltek a hasonló esetek megakadályozására.
Szerinte a probléma az, hogy nem működik a megcsúszásvédelem a metró fékrendszerében, ami részben hasonlít az autók ABS-éhez. Hasonló "keréklaposodásnak" nevezett problémák már korábban is felléptek.
A keréklaposodás a metrón azt jelenti, hogy amikor a túlzott fékezés miatt a kerék nem gördül, hanem megcsúszik, akkor a futófelülete deformálódik, "lapot kap"; ez később a gördülő kerék minden fordulatnál fellépő jellegzetes ütéséről ismerhető fel - tette hozzá a beszámoló.
2. frissítés: A BKV a technikai hibáról inkább az emberi mulasztás felé terelné az esetet
Várhatóan kedd reggeltől jár újra teljes vonalon a 2-es metró, a Pillangó utcai baleset pontos okát vizsgálják - mondta Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója a helyszínen.
Bolla Tibor elnök-vezérigazgató közölte, műszaki hibára utaló jelek egyelőre nincsenek, a fékrendszer minden vizsgán átment, így nem zárják ki az emberi mulasztás lehetőségét sem. A baleset pontos okát részletes vizsgálat fogja kideríteni - tette hozzá.
Szerinte már húsz-harminc éve gondot jelent az érintett szakaszon az őszi-téli időszakban, hogy a sínek eljegesednek vagy falevelek kerülnek rájuk, ami csúszásveszéllyel jár.
A metróvezetőket erre figyelmeztették, valamint az automata üzemmód helyett úgynevezett ellenőrzött kézivezérlést vezettek be. Ez azt jelenti, hogy a járművezetőknek a pálya állapota alapján kellett sebességet választaniuk. A fedélzeti számítógép adataiból látni fogják majd, hogy a vezető betartotta-e az erre vonatkozó utasításokat.
Az elnök-vezérigazgató szólt arról is, hogy a második jármű vezetője azt mondta, az állomásra érkezés előtt, fékezés közben érezte, hogy csúszik a pálya, és már nem tudott megállni.
A közlekedés helyreállításáig pótlóbuszokkal viszik az utasokat az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között.
3. frissítés: Várhatóan szerdára értékelik az adatokat
A Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) helyszíni szemléjének megállapításai szerint szerepet játszott a hátsó szerelvény megcsúszása, mert a balesetvizsgálók csúszásnyomokat találtak a vasúti pályán és az ütköző metró kerekein. A vonatok adatrögzítőiből kinyert adatokat várhatóan szerdára értékelik.
A 2-es metróvonalon történt mai baleset oka még pontosan nem tisztázott, azonban elképzelhetőnek tartjuk, hogy a szűkös finanszírozás miatt nem kerülhetett sor a legkorszerűbb biztonsági megoldások alkalmazására - írja közleményében Tokody Marcell Gergely, a Jobbik fővárosi képviselője. A nemzeti párt határozottan követeli, hogy mielőbb derítsék ki a baleset pontos okát, és tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a jövőben hasonló eset ne fordulhasson elő. Úgy vélik, a mai balesetnek sokkal súlyosabb következményei is lehettek volna, és semmiképpen sem szeretnék, ha jövőben hasonló balesetek bekövetkeztének esélye a legkisebb mértékben is fennállna.
Az NFM Közlekedésbiztonsági Szervezet hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte: reggel a Pillangó utcai állomásnál egy érkező metrószerelvény nekiütközött az előtte lévő, már az állomás peronja mellett álló vonatnak. Mindkét járat az Örs vezér teréről a Déli pályaudvar felé tartott. Mindkét szerelvényben és a pályában jelentős anyagi kár keletkezett. Ezen szakaszon a hétvége óta automata üzemmód helyett kézi vezetéssel közlekednek a járművek a vágányokra hulló falevelek okozta csúszásveszély miatt.
Közölték: a további szakmai vizsgálat irányát a vonatok adatrögzítőiből kinyert információk határozzák meg. Az álló szerelvény adatrögzítőjéből az ott tárolt adatok már a helyszínen kinyerhetők voltak, az érkező és ráfutó szerelvény adatainak kimentéséhez azonban kocsiszínbe kell vontatni a járművet. Az adatrögzítők adnak választ a többi között arra, hogy milyen sebességgel közlekedtek az érintett járművek, mikor nyitották és zárták az ajtókat, “mikor történt vontatás-fékezés és működött-e a csúszásvédelem”. Az adatok elsődleges értékelése szerdára várható.
A szervezet jelezte: az eddigi információk szerint nincs összefüggés a hétfői baleset és a 4-es metrón a múlt hét pénteken történt vasúti események között, mivel utóbbi esetben “az általános védelmi rendszer lépett eddig még ismeretlen okból működésbe, amelynek feladata, hogy áramtalanítsa a metrót, ha valamilyen idegen tárgy kerülne a pályára”.
4. frissítés: Büntetőeljárásban vizsgálja a metróbalesetet a rendőrség
Nyomozás indított a hétfő reggeli metróbaleset ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), a körülményeket büntetőeljárás keretében vizsgálják - közölte honlapján a rendőrség.
Hétfő reggel 6 óra 45 perc körül ütközött össze két metrószerelvény a 2-es vonalon, a Pillangó utcai metrómegálló közelében. A rendőrség tudatta: a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya az üggyel összefüggésben ismeretlen tettes ellen indított büntetőeljárást vasúti közlekedés veszélyeztetése vétség elkövetésének gyanúja miatt.
5. frissítés: Újra jár a 2-es metró
A reggeli "koccanás" után helyreállt a közlekedés a 2-es metrón, azonban továbbra sem áll meg a Kossuth Lajos téren építkezés miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
(Híradó - MTI - HVG - Index nyomán)