Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója vette meg a Figyelő című hetilapot; a megállapodást már alá is írták.
Az új tulajdonos az Origónak hétfőn elmondta: legfontosabb célja a “magas szintű szakmai munka folytatása”. Hangsúlyozta: a Figyelő korábban is nagyon fontos orgánum volt, amelynél sok tudás halmozódott föl; ennek az elvesztése óriási veszteség lett volna a hazai sajtóvilágban.
Zoom
A lap dolgozói új esélyt kaptak - mondta Schmidt Mária, majd hozzátette: elsősorban pénzügyi befektetőként tekint magára.
Schmidt Mária úgy fogalmazott: a “minőség, méltányosság és mértéktartás” szóval jellemezhető, hogy milyen újságot szeretne csinálni a Figyelőből.
A portál emlékeztet: a Figyelővel szemben tavaly novemberben indult felszámolási eljárás: ennek lezárásához több mint 70 követelést kellett kielégíteni. A Figyelőt eddig kiadó Mediacity Magyarország Kft. adja ki többi között az IPM-et, a Családi Lapot, a Motorrevüt és a Műszaki Magazint.
Mint írják, a Figyelő példányszámát jelenleg nem mérik, de a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség korábbi méréseinél 7-8 ezer körül mozgott.
(MTI)
Kapcsolódó:
A holomacáról: