Magyarországon gyakran később diagnosztizálják a daganatos betegségeket, mint az Európai Unió más országaiban, emiatt kisebb a gyógyulás esélye - mondta a Magyar Nemzetnek az Egyesített Szent István és Szent László Kórház onkológiai osztályának vezetője.
Bodoky György a lap csütörtöki számában hangsúlyozta: a daganatok késői felismerése miatt a hosszú távú gyógyulást inkább eredményező sebészi beavatkozások már nem jöhetnek szóba, ezért az állam jelentősen többet költ a daganatos betegek gyógyszeres kezelésére, mint az EU egyéb országai. Egy onkológiai kezelés akár öt másik beteg sebészeti ellátásával megegyező összegbe is kerülhet – emlékeztetett a szakember.
A statisztikák szerint a rákbetegségből meggyógyulók 49 százaléka sebészi kezelésnek köszönhetően épül fel, 40 százaléknál a sugárkezelés hoz gyógyulást, 11 százaléknál pedig a kemoterápia, Magyarország mégis a legutóbbira költi a legtöbbet.
Bodoky György közölte: a melanoma, a tüdőrák, a vastagbél- és gyomordaganat esetében is különösen fontosak lennének a molekuláris diagnosztikai vizsgálatok, az Országos Egészségpénztár azonban a szakember szerint nem finanszírozza ezeket a megfelelő mértékben.
(MTI)