San Pedróban letartóztatták a Bróker Marcsi néven elhíresült Dobrai Sándorné Nagy Máriát - adta hírül egy helyi hírportál. A The San Pedro Sun tudósítása szerint a csaló brókert a Belize-hez tartozó sziget egyik üdülőhelyén, North Ambergris Caye-ben található lakásában fogták el, és ki is adták a magyar hatóságoknak.
Zoom
Okos asszony, még a hajszínét sem változtatta meg
A karcagi Kun-Mediátor utazási iroda vezetője milliárdokkal húzta le ügyfeleit piramisjátékra hasonlító módszerével. A pénzgyűjtést még 1999-ben kezdte el a helyi OTP volt vezetőjeként a városban jól ismert Dobrai Sándorné, és 2015 tavaszáig ki is tartott a rendszer, amelyben elvileg havonta másfél százalékot meghaladó kamatot kaphattak a betétesek. Ekkor tűnt el Bróker Marcsi, akiről hamar kiderült: nemhogy nem lehetett fedezete a beígért magas hozamok kifizetésére, de még engedélye sem volt betétgyűjtésre. (Csupán pénzváltásra, ami minden bizonnyal az utazási iroda munkájánál volt hasznos.)

Dobrainé ellen 2015 áprilisában adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot, a cég felszámolását pedig idén augusztusban rendelték el, ám arra kicsi az esély, hogy a károsultak hozzájussanak a pénzükhöz. A kárt akár 20 milliárd forintosra becsülik, a károsultak számát pedig 1500-2000-re teszik, ehhez képest alig 200 millió forintnyi pénzt sikerült lefoglalniuk a nyomozóknak.
Az ügyben néhány napja Polt Péter szólalt meg: a legfőbb ügyész egy parlamenti írásbeli kérdésre válaszolva azt nyilatkozta, hogy jövő tavaszig folytatódik a nyomozás a sikkasztási ügyben, amelyben már 793 tanút hallgattak meg.
Frissítés: itt tengette napjait Marcsika
Fehér homokos partok, türkizkék víz és mangrove mocsarak bukkannak fel a legtöbb Ambergris Caye-ról készült fotón. A Lonely Planet szerint a kis földdarab a belize-i turizmus szupersztárja, valódi trópusi paradicsom.
Az ország északi részénél található, 40 kilométer hosszú és alig több mint 1,6 kilométeres szigeten a kis távolságok miatt leginkább csak golfkocsikkal közlekednek.
A helyi San Pedro Sun című lap szerint a 62 éves Bróker Marcsit az egyik üdülőhelyen, a lakásában fogták el a rendőrök.
Az egyetlen valamirevaló város a sziget déli részén található 16 ezres San Pedro. Az egész szigetet is gyakran San Pedro néven emlegetik a város után.
Ambergris Caye-n az utcákon bárok, éttermek és üzletek sorakoznak, és a parttól alig fél mérföldre található a sziget egész hosszán végighúzódó világhírű korallzátony, amely mágnesként vonzza ide a búvárkodásra vágyókat is. 
Bróker Marcsit a San Pedro Sun szerint az északi területen fogták el, amit egy folyó választ el a déli résztől, vízi taxik járnak ide. Mindenesetre már néhány százezer dollárért lehet itt pofás tengerparti vityillókat vásárolni.
Egy kis ízelítő az ottani életből:
(The San Pedro Sun - HVG)
2. frissítés: ha nem beszél, ugyanúgy folyik a nyomozás tovább, ahogy addig
"Egyelőre nem tudjuk, hogy mikor adják ki, mikor lesz Magyarországon" – ezt mondta az Origónak Dobrossy Sándor, a károsultak ügyvédje, nem sokkal azután, hogy kiderült, elfogták Dobrai Sándornét, Marcsikát, a Kun-Mediátor Kft. sikkasztás miatt keresett vezetőjét.
"Ha itthon lesz, akkor lehet majd látni, hogy együttműködik-e. Ha nem beszél, ugyanúgy folyik a nyomozás tovább, ahogy addig" – mondta Dobrossy István, a károsultak ügyvédje. Információi szerint a cégnél – amellyel a csalást elkövethette – semmi nyoma nincs annak, hogy legálisan fektette volna be azt a pénzt, amit hozzá vittek.
"A pénz nem volt dokumentálva. Néhányan ugyan megkapták a beígért kiemelkedő hozamot, de hogy miből, egyelőre nem lehet tudni" – mondta az ügyvéd.
A csalássorozat összesen 20 évig tartott, kezdetben Karcagon, később pedig Debrecenben és Budapesten is nyitottak irodát. A Kun-Mediátor számláján, amikor a nyomozás megindult, nagyon kevés pénz volt – tette hozzá az ügyvéd, aki néhány károsulttal már beszélt délelőtt. Mind örültek annak, hogy – ahogy fogalmazott – nem lehet eltűnni egy ilyen bűncselekmény után.
3. frissítés: újra itthon
A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai kísérték le a Lufthansa gépéről a Kun-Mediátor Kft. sikkasztás miatt keresett vezetőjét kedden délután a ferihegyi repülőtéren:
Zoom
MTI-képek
Zoom
Zoom
Zoom