Vádemelési javaslattal zárult annak a budapesti nőnek és társának az ügye, akik rábírtak egy 15 éves lányt arra, hogy pénzért szexuális szolgáltatást nyújtson férfiaknak – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrség honlapján.
A nyomozás adatai szerint a 28 éves F. Dóra és társa, a 39 éves H. Zoltán 2014. november vége és 2014. december közepe között az általuk bérelt józsefvárosi lakásban rábírt egy akkor 15 éves lányt, hogy – anyagi ellenszolgáltatásért cserébe – szexuális szolgáltatást nyújtson férfiaknak – olvasható a police.hu oldalon.
A nő intézte az internetes hirdetések megjelenését, valamint ő határozta meg a szolgáltatás "tarifáját" és tartotta a kapcsolatot az ügyfelekkel. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetésekor tisztában voltak azzal, hogy a sértett még fiatalkorú.
A lakásban végzett prostitúciós tevékenységből származó pénzből a férfi is részesült, a megélhetését is részben abból fedezte. Arról, hogy a lány rossz társaságba keveredett, a barátai értesítették az édesanyját, aki később feljelentést tett a rendőrségen.
A rendőrség 2016. október 12-én kerítés és prostitúció elősegítése bűntett, valamint más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nőt és a férfit. Az ügyet a BRFK Nyomozó Főosztálya befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldte.
(MTI)