A HVG érdeklődésére a pakisztáni Attock Csoport azt válaszolta, hogy 2017. január 6-án hunyt el a vállalatcsoport elnöke, Ghaith R. Pharaon.
Mindeddig csak szórványos, nem hivatalos értesülések szóltak arról, hogy a Magyarországon elhíresült Ghaith Pharaon halt meg, és a bejrúti Four Seasons hotelben vehettek tőle végső búcsút a gyászolók. Érdekes módon az Attock Csoport, illetve az ahhoz tartozó cégek honlapján sem jelent meg a halálhír, ezeken Pharaont még mindig elnökként, illetve igazgatóként tüntetik fel.
Zoom
Most azonban a HVG az Attock Csoport egyik cégétől, az Attock Petroleumtól hivatalos megerősítést kapott arról, hogy a vállalatcsoport elnöke, Ghaith R. Pharaon 2017. január 6-án elhunyt.
Az Attock Csoport most már csak volt elnökét hosszú ideje terrorfinanszírozás és más gyanúk alapján körözte az FBI és az Interpol, ennek ellenére a magyar hatóságok vízumot adtak neki, és – nem saját nevében ugyan, hanem ügyvédje, Ammar M. A. Abu Namous révén - Magyarországon Orbán Viktor vejével is üzletelt, ingatlant vett a miniszterelnök szomszédságában, jachtja azonos időben és helyen volt látható az Adrián azzal a hajóval, amelyen a kormányfő barátja, Mészáros Lőrinc nyaralt, és egy ideig az állami Magyar Nemzeti Kereskedőházzal is volt közös cége.
Pharaon halála felveti a kérdést, mi lesz a hozzá kötődő magyarországi befektetésekkel, például a seregélyesi Zichy–Hadik-kastéllyal vagy a hőgyészi Apponyi-rezidenciával, amelyekkel nagy tervei voltak, hiszen még a Le Palais de Chasse (vadászkastély) nevet is levédette az Európai Unióban egészen 2024 végéig. Pharaon magyarországi érdekeltségei papíron nem voltak az arab milliárdos nevén, mert a Pharaon névelemet is viselő kft.-hálózat (Pharaon-Alfa, -Béta, -Gamma stb. kft.-k) tulajdonosa és ügyvezetője ügyvédje, Abu Namous. Tehát rajta, illetve Pharaon örökösein múlhat a döntés, folytatódik-e a kastélyfelújítási és szállodaépítési projekt - írja a lap.