Botka László az MSZP miniszterelnök-jelöltje - ezt Molnár Gyula pártelnök az MSZP szerdai sajtótájékoztatóján jelentette be. A pártelnök szerint az MSZP elnöksége egyhangúlag támogatta Botka László miniszterelnök-jelöltségét.
Zoom
Molnár Gyula, az MSZP elnöke és Botka László, Szeged szocialista polgármester érkezik a párt országos elnökségi ülésére az MSZP újbudai irodájába
Botka teljes körű felhatalmazást kapott rá, hogy a következő hetekben folytassa le azokat a tárgyalásokat, amik mind a jelöltállításban, mind a tartalmi kérdésekben szükségesek ahhoz, hogy a következő magyarországi választásokon az MSZP nyerjen – mondta Molnár Gyula.
Az MSZP elnöke úgy fogalmazott, 2017 a válaszok éve lesz: választ kell adniuk arra, hogyan és miképpen lehet leváltani a kormányt, mit kell azért tenni, hogy 2018-ban mindenki megérezhesse, mit jelent egy másik, jobb országban élni – tette hozzá.
Botka László elmondta, a napokban programot hirdet, és megkezdi a szükséges tárgyalásokat, a kapott felhatalmazással felelősségteljesen kíván élni. Azon a véleményen volt, hogy a magyar választópolgárok többsége kormányváltást akar.
A "demokratikus oldalnak" az a felelőssége és kötelessége, hogy ehhez megteremtse a politikai feltételeket, hogy a választói akaratból 2018-ra kormányzóképes parlamenti többség legyen – hangsúlyozta Szeged polgármestere.
Az ellenzéki politikus szerint egységes kormányképes alternatíva, közös indulás, vagyis közös lista kell, 106 közös képviselőjelöltre van szükség, akiket a választók előzetes megkérdezése alapján választanak ki.
Szükség van új baloldali politikára is – mondta. Kifejtette, "az igazságosság új politikája lerombolja az Orbán-rezsimet", de egyértelművé teszi, hogy nem a 2010 előtti világot kívánják visszahozni.
“Ezek nem az én feltételeim, ezek a minimális feltételek ahhoz, hogy eséllyel tudjon a demokratikus oldal a 2018-as választásokon indulni” – fogalmazott.
Hozzátette: bízik abban, hogy az új igazságosság programjáról vita kezdődik, hiszen ahhoz ajánl szövetséget a "demokratikus oldal" valamennyi pártjának, civil szervezetének. Mint mondta, a nyitottság nagyon fontos eleme lesz a politikájuknak, ezért várják a javaslatokat is a programhoz.
Botka László közölte, hogy a következő napokban, hetekben megkezdi a szövetségesekkel a tárgyalásokat. “Ezt nem a nyilvánosságnak szánom, mert hiszen ez csak technika, nem hiszem, hogy a választópolgárokat ez foglalkoztatja” – jegyezte meg.
Molnár Gyula a sajtótájékoztató elején jelezte, hogy mindig készen áll a kérdésekre, de ezúttal a részletekről még nem tudnak beszélni. A sajtótájékoztató után Botka László távozott, az elnökség zárt ülése folytatódott.
Frissítés: Gyurcsányék programot küldenek neki
A Demokratikus Koalíció (DK) várja Botka László jelentkezését az ellenzéki pártok választási együttműködéséről szóló egyeztetésére, és elküldi az MSZP-s politikusnak a Sokak Magyarországa című programját.
A DK ezt arra reagálva közölte szerdán az MTI-vel, hogy az MSZP országos elnöksége egyhangúlag támogatta Botka László miniszterelnök-jelöltségét és teljes körűen felhatalmazta arra, hogy folytassa le azokat a tárgyalásokat, amelyek a jelöltállításban, a tartalmi kérdésekben szükségesek a következő parlamenti választáson történő győzelemhez.
A DK reagálásában azt írta, egyetértenek Botka Lászlóval abban, hogy a kormányváltáshoz új baloldali programra van szükség, a párt már közel egy évvel ezelőtt elfogadta és közzétette saját “Sokak Magyarországa” című átfogó programját.
Hangsúlyozták: "ezekről az ügyekről és nem pedig az ellenzéki pártok együttműködésének technikai részleteiről szóló vitát tartják fontosnak, ezért e program mentén folytatja a tárgyalásokat".
(MTI nyomán)