December 15-én elhunyt, és január 14-én szombaton teljes titoktartás mellett helyezték örök nyugalomra a Belvárosi temetőben Komócsin Mihályt, az egykori első számú városi és megyei kommunista vezetőt.
Zoom
Ifjabb Komócsin Mihály (1925. szeptember 2.–2016. december 15.) mezőgazdasági munkásként, építőipari segédmunkásként, majd a második világháború alatt a szegedi Bruckner testvérek vas- és műszaki nagykereskedésének dolgozójaként kezdte a pályáját. Belépett a szakszervezetbe, az illegális kommunista pártba, majd a szociáldemokraták közé. 1944-től a kommunista párt szegedi területi szervezője, dél-magyarországi pártszervezője. Fővárosi és Heves megyei pártmegbízatások után visszatért Szegedre, 1956 novemberétől Szegeden a Magyar Szocialista Munkás Párt szervezője, a végrehajtó bizottságának első titkára, majd az MSZMP megyei bizottságának gazdaságpolitikai titkára, 1971-től 1974-ig a megyei tanács elnöke. 1985-ös nyugdíjba vonulásáig az MSZMP megyei első titkára. 1962-ben a szegedi egyetemen jogi diplomát szerzett, elvégezte a pártfőiskolát, a jogi kar adjunktusaként az ELTE-n, a JATE-n és különböző pártiskolákon marxizmus-leninizmust, illetve politikai gazdaságtant oktatott.
A néhai pártvezető hamvait kérésére szűk családi körben helyezték örök nyugalomra szombaton a szegedi Belvárosi temetőben.
Keményvonalas kommunista
A jelenlegi kormányhivatal Rákóczi téri épületének első emeletén a hajdani tanácselnök dolgozószobájában a kommunizmus áldozatainak tiszteletére emlékszobát rendeztek be. Régen a szegedi, illetve megyei tanácsháza és a megyei pártbizottság székháza működött ott. A Kádár-kori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt megyei bizottsága onnan irányította a közigazgatást és a tanácsrendszert. –
Csongrádot a kambodzsai kommunista diktátor után Pol Pot megyének is nevezték a megyei pártvezetés keményvonalassága miatt – nyilatkozta akkor a hetvenes évekbeli viszonyokról Miklós Péter történész, a vásárhelyi Emlékpont igazgatója. A tárlat szakmai vezetője megjegyezte, ez az időszak a Kádár-rendszerben is baloldalinak, munkásellenzékinek számított.
Élet és halál ura
Féltek tőle, mint a tűztől, mondja az orvos, aki egyszer kezelte, majd magyarázóan hozzáteszi: élet, halál ura volt.
A Rákosi- és Kádár-rendszer kiszolgálója volt, aki még élvezte is hatalmát egy ismerős vezető szerint. Egyik beosztott munkatársa egy alkalommal továbbította kérését egy kinevezéssel kapcsolatban. A végrehajtással megbízott professzor maga is jártas az ilyen ügyekben, tapintatosan visszakérdezett: ez kérés vagy utasítás? Az üzenet közvetítője megvonta a vállát: "én nem szoktam különbséget tenni Komócsin elvtárs kérése és utasítása között".
Erőszakos ember volt, nem szerette, ha nem rögtön ment teljesülésbe akarata, mondta egy bölcsészprofesszor. Magányos volt, mint minden nagyhatalmú.
Alig volt, akivel tegeződött.
(Délmagyar nyomán)