Elölről találta el a halálos lövés Pálvölgyi Péter őrnagyot, a lövedék egyértelműen 7,62 mm kaliberű Kalasnyikovból származott – erősítették meg a Magyar Idők forrásai az Átlátszó információját a bőnyi rendőrgyilkosságról - írja a Magyar Idők.
– A bemeneti nyílás elöl található, a lövések leadását, a test elhelyezkedését a helyszíni szemle is bizonyítja – mondta a portál informátora, aki a „baráti tűzről” – miszerint a főtisztet saját kollégái lőtték volna le – azt mondta, a nyomozók nem lőhettek le valakit elölről úgy, hogy közben mögötte álltak.
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője, Nagy Andrea ügyész pénteken szakértői vélemény alapján mondta gyakorlatilag ugyanezt. „Az igazságügyi fegyverszakértői vélemény szerint a bőnyi rendőrgyilkosság során a sértettet a gyanúsított által használt gépkarabélyból leadott lövés találta el, és beazonosították a lövedéket is”, fogalmazott a szóvivő.
Nagy Andrea ügyész kifejtette: a daktiloszkópus szakértő, az igazságügyi vegyész szakértő, valamint az igazságügyi fegyverszakértők már elkészítették szakvéleményüket. Utóbbi állapította meg, hogy a főtisztet a gyanúsított gépkarabélyából származó lövés találta el.
Azaz a rendőrgyilkosság gyanúsítottja, a hungarizmusnak korábban hátat fordító id. Győrkös István Kalasnyikovjából érkező lövedék ölte meg Pálvölgyi őrnagyot.
Id. Győrkös védője, Takács Zoltán arra hivatkozva indítványozta a minap a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) alapítójának szabadlábra helyezését, mert a megismert ballisztikus szakértői vélemény alapján úgy gondolta, nem védence lőtte le a házkutatásra érkező rendőrt.
Id. Győrkös szerint akkor sült el a fegyvere, amikor a rendőrök meglőtték őt, és előregörnyedt. A KNYF győri regionális osztálya egyesített igazságügyi orvos- és fegyverszakértői véleményt kért azért, hogy ezzel is bizonyítsa, a halálos sérülést a gyanúsított által használt gépkarabélyból kilőtt lövedék okozta.
Ez a vizsgálat pedig kizárhatja majd azt a verziót is, hogy a gyilkos lövedék nem közvetlenül, hanem gellert kapva találta el az áldozatot.
(MI nyomán)