Előzetes letartoztatásba került Simonka György fideszes országgyűlési képviselő egyik üzlettársa – értesült a Magyar Nemzet. A politikus cégtársát február 23-án, vagyis a múlt héten hallgatták ki gyanúsítottként, azóta pedig az egyik büntetés-végrehajtási intézményben tartják fogva. Bár az ügyészség nem erősítette meg a lap információját, úgy tudják, hogy a férfit a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) költségvetési csalás büntette miatt folyamatban lévő nyomozás keretében hallgatták ki.
Zoom
Simonka György
Az már tavaly év vége óta ismert, hogy ez az eljárás Simonka Györgyöt is érinti. Ezt pedig onnan lehet tudni, hogy Bod Tamás, az Együtt Békés megyei szervezetének elnöke a fideszes politikus ellen tartozás fedezetének elvonása miatt feljelentést tett. Bár ezt az ügyészség elutasította, egyben arról tájékoztatta az ellenzéki képviselőt, hogy feljelentését „szoros tárgyi és személyi összefüggés folytán” egy a költségvetési csalás büntette miatt már folyamatban lévő bűnügyben vizsgálják.
Az Együtt képviselője azért fordult a hatóságokhoz, mert szerinte Simonka György vagyonkimentést hajtott végre azzal, hogy eladta újkígyósi házát az egyik rokonának. Bod Tamás úgy véli, ezt azért tette a kormánypárti politikus, mert felszámolási eljárás alá került egy olyan cég, amelyben neki is tulajdonrésze van, az ingatlanügylettel pedig rajta nem lehet behajtani az adósságot. Ez a milliárdos tartozást felhalmozó becsődölt vállalkozás pedig nem más, mint a Magyar Termés TÉSZ Kft. Ebben a társaságban üzlettársa Simonkának az a férfi is, akit a múlt héten letartóztattak. A lap próbált interjút kérni a férfitól a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán keresztül, ám a szervezet tájékoztatása szerint a fogvatartott nem vállalta a nyilatkozattételt. Információik szerint két másik személyt is letartóztattak, az ő kilétük ismeretlen.
Megkeresték Simonka Györgyöt is, arról érdeklődve, tud-e arról, hogy az üzlettársát letartóztatták, ám nem kívánt nyilatkozni, és bontotta a vonalat. A politikust biztosan nem hallgathatták ki az ügyben, őt ugyanis védi a mentelmi joga.
Nem mellékes, hogy tavaly az ügyészség a fideszes országgyűlési képviselő újkígyósi ingatlanában is házkutatást tartott. Erről az Index számolt be helyi forrásokra hivatkozva. A KNYF akkor is azt közölte, hogy nem áll módjában tájékoztatást adni, ugyanakkor nem cáfolta az értesülést. Simonka viszont igen, aki azt mondta, hogy nem volt nála házkutatás, butaság, amit a portál írt. Ezt vélhetően azért állíthatta, mert az ingatlan addigra már nem volt az ő tulajdona.
A Simonka Györgyöt érintő ügyekben korábban egyébként az LMP társelnöke is feljelentést tett gyanús közbeszerzési pályázatok miatt. Hadházy Ákos egy Korrupcióinfó címmel tartott sajtótájékoztatóján mutatott be egy szövevényes céghálózatot, amelyet Dél-Békésben hoztak létre, és amelyben az említett Magyar Termés TÉSZ Kft. is feltűnt. A vállalkozás több olyan közbeszerzést is hirdetett, amelyen a Simonka család más cégei voltak a befutók.
Ráadásul Hadházy szerint Dél-Békésben ugyanaz a pályázatíró cég, a Public Sector Kft. bonyolította több nagy projekt előkészítését és pályáztatását, mint amelyik a szintén fideszes országgyűlési képviselő Mengyi Rolandhoz kapcsolódó pályázatokkal kapcsolatban eljárt. Az egyik, 1,8 milliárd forintos programot az a Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítvány nyerte el, amelyben Simonka rokonai, munkatársai bukkannak fel.
Hadházy Ákos az ügyben a lapnak azt mondta, szerinte három olyan politikus van a Fideszben, aki akár még ebben a parlamenti ciklusban rács mögé kerülhet: Simonka György, Mengyi Roland – akinek mentelmi jogát már felfüggesztette a parlament –, valamint Farkas Flórián miniszterelnöki biztos. Az LMP társelnöke szerint esetükben egyértelműnek tűnnek a bizonyítékok. Szerinte ugyanakkor időhúzás zajlik, de "egy valódi kormányváltás után bizonyosan felelősségre vonják őket".
(MNO nyomán)