Óriási szenzáció volt ta­valy decemberben, amikor másfél év bujkálás után a hatóságok megtalálták és letartóztatták a Bróker Marcsiként elhíresült D. Sándornét. A 62 éves karcagi nőt barnára sülve, kisimultan, könnyű nyári szerelésben kísérték le a Készenléti Rendőrség emberei a Liszt Ferenc repülőtérre begördült gépről. Megjelentek az első hírek: Bróker Marcsi új hazájában, az off­shore- és adóparadicsomnak számító Belize-ben is a piramisjáték-séma alapján akart pénzhez jutni, mint a Kun Mediátor Kft. vezetőjeként tette több ezer károsulttal, s ez vezetett a lebukásához.
A Bors új információi azonban mindezt cáfolják. Egy a nyomozásra közelről rálátó forrásuk szerint Bróker Marcsi nemcsak hogy nem bukott le, ha rajta múlik, csöndesen eléldegélt volna Belize-ben, és hátralévő életében még a hatóságok vegzálásától sem kellett volna tartania. De elfogyott a pénze.
– Magyarországnak nem volt és most sincs hivatalos kapcsolata Belize-zel. Hihetetlen, de a legközelebbi belize-i képviselet Bécsben található, miközben ugye Marcsi a mexikói határnál bujkált. Konzulátus és nagykövetség sincs. Így a magyar külügy sem tudhatott a hollétéről – mondta az informátor. A károsultak már egy ideje beszélték, hogy a nő Belize-be menekülhetett, de mégsem történt semmi.
– Bróker Marcsit nem is körözték Belize-ben. Egy viszonylag kis számú magyar közösség él ott, sokan persze nem turistaként érkeznek, hanem a törvény elől menekülve akarják meghúzni magukat. Ezt a helyi hatóságok is tudják, ismerik is a magyarokat. Mar­­csikában egy ki­fejezetten szerény, csendes asszony­kát láttak. De fogalmuk sem volt, itthon mit követett el. Valóban volt pénze, pár millió dollár, amit másfél év alatt élt fel, főleg lakhatásra költötte. Marcsi a pénztelenséget megelégelve feladta magát. Igen, besétált a rendőrségre, akkor tartóztatták le – mondja az állítólagos forrás. Szerinte szó sem volt arról, hogy "Marcsika" új piramisjátékba akart kezdeni: D. Sándorné semmilyen nyelvet nem beszélt, a magyarokon kívül senkivel se tudott érdemben kommunikálni. Így nehéz lenne hálózatot építeni.
– Amúgy sem tudott volna egy fillért is kihúzni bárki zsebéből: a Belize-ben élők olyan bizalmatlanok, még tíz dollárt sem adnak akárkinek, nemhogy ezret.
Nincsenek dokumentációk
A magyar hatóságok konokul hallgatnak az ügyben folyó nyomozásról. Nem tudni, az asszony tett-e itthon részletes, beismerő vallomást. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság idén tavasszal szeretné lezárni az eljárást. A Kun Mediátor 12 éves működése alatt papíron szinte semmit sem dokumentáltak, ami nehezíti a nyomozást. A gyanú szerint 1999 óta 790 embert rövidített meg befektetési ígéretekkel, összesen 12 milliárd 299 millió 662 ezer 580 forintot vett át.