Bár a kormánysajtó azt híreszteli, Simicska Ádámot, Simicska Lajos fiát indítja a Jobbik a 2018-as választáson, a Magyar Nemzet Lapkiadó társügyvezetője, az ismert üzletember fia ennek akadályát látja. A Jobbik is megszólalt.
Pénteken azt írta a Ripost nevű internetes Habony-sajtótermék, hogy a Jobbik zárt ülésén dönt arról, hogy Simicska Lajos fiát, Simicska Ádámot képviselőjelöltként indítja a 2018-as országgyűlési választáson. Ezt a kormányközeli bulvárportál “biztos forrásokra” hivatkozva közölte, hozzátéve, hogy Simicska Lajos a Jobbik készülő országos pártlistájának előkelő, biztos befutó helyét kérte gyermekének, mivel így akarja “családilag” is bebiztosítani magát, az egyre szorosabban hozzá kötődő pártban.
Zoom
Simicska Ádám, a Magyar Nemzet Lapkiadó társügyvezetője
A 24.hu pénteken délután utolérte Simicska Ádámot, aki tavaly óta a Magyar Nemzet Lapkiadó társügyvezetőjeként dolgozik, és aki néhány napja nagy port kavart egy interjúval, amelyben egyebek mellett arról is beszélt, hogy a Fidesz el fogja veszíteni a 2018-as országgyűlési választásokat.
A Simicska-fiú először nem akart nyilatkozni, mondván, komolytalan a Ripost-cikk, de végül beadta a derekát, és hajlandó volt egy rövid nyilatkozatot tenni, aminek a végére még egy mosolygós jelet is tett.
Nagyon megtisztelő a Ripost feltételezése, de minden valóságalapot nélkülöz. Egyetlen szervezetnek, a II. kerületi Fidelitasnak vagyok a tagja. 😃
A Fidelitas meg, ugye, a Fidesz ifjúsági szervezete.
A Jobbik kokainpartit emleget
Egyébként nem csak Simicska, de a Jobbik is megszólalt az ügyben. Pénteki közleményükben azt írták:
A fideszes ripost.hu ma is orbitálisat hazudott a Jobbik jelöltállítási szándékaival kapcsolatosan. Könnyen meglehet, hogy akik ezt az álhírt kitalálták, a tegnapi napon Habony Árpáddal és Rogán Antallal közös kokainpartin vehettek részt, s még ma is a szer hatása alatt állnak.
Frissítés: A Fidelitas kezdeményezi a Simicska-fiú kizárását
Alig pár óra telt el azóta, hogy Simicska Ádám azt nyilatkozta, tagja a Fidesz II. kerületi ifjúsági szervezetének, de a Fidelitas máris kizárná sorai közül.
A Fidelitas (a Fidesz egyik ifjúsági szervezete) kezdeményezte Simicska Ádám, Simicska Lajos fia kizárását tagjai közül, aki rövid nyilatkozatban azt mondta: ő egyetlen szervezetnek tagja, ez pedig a Fidelitas II. kerületi szervezete.
Azt, hogy kizárják Simicskát, Böröcz László, a Fidelitas elnöke mondta el a kormányközeli PestiSrácok című oldalnak. A kizárás kapcsán a portál megjegyezte: Simicska így “gondos pásztora lehet apja csicskapártjának”.
Simicska Lajos fia, Simicska Ádám valóban a II. kerületi Fidelitas tagja, de nyilatkozata, jobbikos állásfoglalása, a Zsúrpubiban megjelent interjúja miatt a szervezet kezdeményezte Simicska kizárását a közösségből – idézi a kormányfaliújság Böröczöt, aki azt is hozzátette, máris felfüggesztik Simicska tagsági viszonyát a kizárásra vonatkozó eljárás befejezéséig.
A Fidelitas értékalapú polgári fiatalok közössége, és nem értékesíthető polgárok fiatal közössége - mondta még Böröcz.
A friss fejlemény miatt újra megkereste a 24.hu Simicska Ádámot, de azt mondta, ehhez nem kíván semmit hozzáfűzni.
Simicska Ádám amúgy 2006 óta volt a Fidelitas tagja.
(24.hu nyomán)