Félő, hogy a gyanúsított megfélemlítené a tanúkat, vagy újabb bűncselekményt követne el, így előzetesbe kerül.
A budapesti férfi szombat délelőtt az élettársával Vácszentlászlóra ment, hogy láthatásra elvigyék a nő korábbi élettársával élő gyermekét. A gyermek azonban nem akart velük menni, ezért az apa családja úgy döntött, hogy nem engedik el a kisfiút.
Vita kezdődött köztük, a rendőröket is kihívták, akik elmagyarázták az anyának, hogy erőszakkal nem viheti el a gyereket. A veszekedés a rendőrök távozása után is folytatódott, amibe a nagyapa, a bűnügy sértettje is bekapcsolódott.
A gyanúsított járművével – egy kistehergépkocsival – a sértett irányába haladt, aki hátra akart lépni a jármű elől, de megcsúszott és elesett. A család jelenlévő tagjai megpróbálták megállítani a gyanúsítottat, ő azonban felgyorsított, áthajtott a sértett testén, majd távozott.
A sértett kórházban aznap elhunyt.
Az emberölés bűntettével gyanúsított férfi esetében tartani lehet attól, hogy szabadon védekezve tanúk megfélemlítésével, összebeszéléssel megnehezítené a bizonyítást. Fennáll annak a veszélye is, hogy a férfi újabb erőszakos bűncselekményeket követne el. Ezért a Pest Megyei Főügyészség indítványt tett a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelésére.
(Ügyészség - HVG)