Kerepes önkormányzatának felhívásához 2017. április 20-án csatlakozott Vác képviselő-testülete is, az indítványt Kászonyi Károly jobbikos önkormányzati képviselő nyújtotta be. A képviselő-testületben a Fidesznek 9, a baloldalnak 4, a Jobbiknak és a SZAVAD Egyesületnek 1-1 mandátuma van.

Az indítvány szerint
A határozati javaslat elfogadásával a képviselő testület egy 33 ezer fős város társadalmi igazságérzet és megbékélés iránti igényét fejezi ki. A határozatban megfogalmazott kérésnek több önkormányzat által történő támogatása azonban több százezer, akár több millió ember kívánalmát is jelentheti, így a megszólított Országgyűlés a felvetett kérdés súlyának megfelelően kell hogy kezelje.
Tekintettel arra, hogy az országos társadalmi megosztottság, és megbékélési igény a helyi társadalomban is teljes mértékben fellelhető, így a helyi közvélemény is megosztott a kérdésben, a helyi önkormányzat képviselő-testületének az Alaptörvény helyi önkormányzatokra vonatkozó részének 32. cikk (1) bekezdés j) alpontja alapján jogosultsága van a kérdés megnyugtatóan eldöntő, feladat- és hatáskörrel rendelkező szervtől – ez esetben az Országgyűléstől – döntést, azaz közkegyelmi törvény megalkotását kezdeményezni.
Az elfogadott határozat szerint tehát az önkormányzat arra kéri fel a köztársasági és a házelnököt, hogy "az Országgyűlés a társadalmi béke és a megrendült igazságérzet helyreállítása" érdekében alkosson közkegyelmi törvényt a 2006. október 26-tól 2010. április 25-ig terjedő időszakban "a politikai ellenállásként is értékelhető, polgárok által kifejtett tevékenységgel Magyarországon elkövetett, közbiztonsági, személy és dolog elleni bűncselekmények miatt folyamatba helyezhető, folyamatban lévő büntetőeljárások gyanúsítottjai és terheltjei, jogerősen lezárt és már végrehajtott ítéletek érintettjei vonatkozásában."
A 2017. április elején indított aláírásgyűjtéssel mindenkinek lehetősége van személyesen is csatlakozni a Kerepes által elindított és az ország egyre több települése és civil szervezete által támogatott közkegyelmi javaslathoz.
(Budaházy.org nyomán)