Orbán Viktor miniszterelnök minden kérdésben megvédte Magyarország és a kormány álláspontját szombaton Brüsszelben az Európai Néppárt elnökségi ülésén, valamint az Európai Tanács találkozóján - mondta Rogán Antal a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a műsorban hangsúlyozta, Magyarország fenntartja azt a jogát, hogy bizonyos kérdésekben akár különvéleménye vagy más álláspontja is legyen. "Ha kell, akkor a jogi eljárásokat is vállaljuk" - tette hozzá.
Megjegyezte, a kormánynak a legfontosabb a bevándorlás kérdése, amelyből nem kíván engedni, mert az a véleménye, egyetlen tagállam sem kötelezhető arra, hogy befogadjon bevándorlókat; a kötelező kvótáról szó sem lehet.
A miniszter elmondta azt is, az Európai Néppárt ma a legerősebb politikai szerveződés az Európai Parlamentben, és a Fidesz továbbra is a néppárt tagja marad, hiába "lobbizik" Soros György ez ellen.
Megjegyezte, az, hogy Soros Györgyöt Brüsszelben államfőknek kijáró külsőségek közepette fogadják, nem szokásos, ez arra utal, a milliárdosnak komoly befolyása van az unió központjában. "Bizonyára vannak olyan európai bürokraták, és vannak olyan politikusok is, akik nyíltan képviselik Soros György nézeteit és Soros György érdekeit" - fogalmazott a miniszter.
Meglátása szerint Soros György fő célja az, hogy elérje, a migránsok balkáni útvonala mentén lévő Magyarországot "félretegyék" és lebontsák a kerítést. A kormány ugyanakkor elsődleges fontosságúnak tartja, hogy megvédje a magyar és az európai határt - hangsúlyozta.
Szólt arról is, Brüsszel azt szeretné elérni, hogy Magyarország megszüntesse a déli határon kialakított tranzitzónákat, ami viszont a határ egyfajta megnyitását jelentené.
"Mi ebben a végsőkig készen állunk a vitára, mert általában minden jogi kérdésben nyitott álláspontot tanúsítunk a bizottság felé, legyen szó bármiről, de a bevándorlás kérdésében azt gondoljuk, hogy nekünk van igazunk" - mondta Rogán Antal, aki szerint ezek szerint  igazuk van abban, hogy most már be akarják engedni a zsengébb sáskákat.
(MTI nyomán)