Sem a Jobbik, sem az MSZP nem kap annyit az államtól, mint az 508 milliót zsebre vágó CÖF-ös "civilek".
Zoom
Szeretünk, Viktor! Hát még a pénzedet...
2016-ban ugyanis a Jobbik 476 millió forintot kapott, az MSZP 427 milliót, az LMP 174 milliót, az Együtt 134 milliót, a DK 132 milliót, a Párbeszéd 107 milliót, az MLP pedig 71 milliót.
A kormány mellett rendszeresen kampányoló CÖF erősebb szereplője lett a magyar politikának, mint a parlamenti helyekkel bíró ellenzéki pártok - vonja le a következtetést az Mfor a 444 nevű zsidó blog nyomán. Tegyük hozzá: és ez csak egy év, és egy összeg azok közül, amelyek Bayer Zsoltnak és baráti körének a zsebébe vándorolnak... (Azt állítják egyébként, hogy tavaly "csupán" több mint 70 millióból gazdálkodtak, persze ez sem kevés, de eltörpül a félmilliárdos pluszhoz képest.)
Frissítés: arra kell a félmilliárd, hogy önkormányzati konyhák második műszakjának beindítására ösztönözzenek
A Fidesz álciviljei azt állítják a HVG-nek küldött levelükben, hogy az állami pénzt, melyet tovább nem sikerült eltitkolni, "civil missziójukra fordítják".
Ezek a következők - kapaszkodjon meg jól a kedves olvasó:
  • A népfelség elvére alapozott civilitika tudományágának kidolgozása, az alapok megteremtése, minél több szellemi honvédő közreműködésének elérésével bel- és külföldön egyaránt.
  • A civil közösségek érdekében reklámmal, hirdetésekkel hívják fel a figyelmet a személyi jövedelemadó 1%-nak lehetséges adományozására az önkéntes munkát végző egyesületek és közhasznú szervezetek támogatása érdekében.
  • A gyermekek egészséges táplálkozásáért szakmai csapatukkal megalkották és országszerte népszerűsítik a táplálkozásbiológiailag korszerű komplettált ételek technológiáját, felajánlják a gyermekélelmezési konyhák szakácsainak képzését, pontos új ételkreációk receptúráit gyakorlatban is bemutatják, illetőleg átadják.
  • A vidéki önkormányzati konyhák második műszakjának beindítására ösztönöznek. A rövid élelmiszerlánc előnyeit bemutatva segítik a kis- és családi vállalkozások alapítását és stratégiai szerződéseinkkel az általuk létrehozott termékek értékesítését.
Ha ez nem lenne elegendő indoklás félmilliárd forintra, amelyet az állami vállalaton keresztül minden adófizető is áll, akkor itt egy összegző magyarázat a CÖF-től:
2016 év végére kezdeményezésünket a társadalmi szereplők sikeresnek ítélték és az általuk biztosított támogatások összegszerűségükben is megnyitották civil missziónk gyakorlati megvalósításához a lehetőséget.
A Jobbik közleménye:
Csúnyán lebukott a Fidesz ügynökszervezete
Hiába tagadott a Fidesz álcivil szervezete, lebukott a Civil Összefogás Fórum (CÖF). Újabb hazugságról hullott le a lepel, kiderült: adófizetők százmillióit költhette el tisztázatlan módon a kormánypárt ügynökszervezete.
Az álcivil CÖF még annyira sem független a Fidesztől, mint a Hazafias Népfront az MSZMP-től. Módszereik sem különbek, hiszen a kormány az aljamunkát, a hazugságpropaganda megjelenítését már több esetben is a CÖF-re a bízta. Mától azonban azt is tudjuk, kik finanszírozták az álcivileket több mint félmilliárd forint értékben: az adófizető magyar emberek.
A Jobbik a 2018-as kormányváltás után ugyanúgy elszámoltatja a közpénzeket pofátlanul herdáló, átláthatatlanul gazdálkodó hazai ügynökszervezeteket, mint a nekik megbízásokat adó korrupt fideszes politikusokat. A nemzeti néppárt emellett a közeljövőben újabb lépéseket tesz arra vonatkozóan, hogy a CÖF által felhasznált minden egyes fillér átlátható és nyilvános legyen.
Korábban írtuk: Nagyon kussoltak róla, de végül csak kiderült: több mint félmilliárdot tett az MVM a CÖF-ösök zsebébe
Az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) tavaly 508 millió forintnyi támogatást adott a kormány mellett kiálló Békemenetet szervező Civil Összefogás Közhasznú Alapítványnak (CÖKA) – írja az Átlátszó. Mivel az alapítvány közhasznúnak minősül, a támogatás után az MVM 101 millió forinttal csökkentette az adóalapját. A támogatás felhasználásának határideje 2017. november 20.
Zoom
Ilyen pénzekért bármilyen aljasságot hajlandók bevállalni
A HVG április végén írt arról, hogy az MVM-csoport tavaly több százmillió forintot adott a Civil Összefogás Fórum (CÖF) mint mozgalom mögött álló CÖKA-nak. Az alapítvány akkor kitérő választ adott a lapnak: „Többszörös megkeresésükre is csak azt tudjuk válaszolni, hogy a CÖF az érvényes törvényi előírásoknak megfelelően számol el támogatásaival.” A CÖKA éves beszámolóiból semmi nem derül ki a támogatásokról.
Az Átlátszó megkereste az MVM-et, és közérdekű adatként kikérte, mennyi támogatást adott a CÖKA-nak. A válaszban az MVM nemcsak az 508 millió forintos összeget adta meg, de valamiért arról is írt, hogy az elmúlt 20 évben sok milliárd forintot fordított társadalmilag fontos ügyek, események támogatására, illetve a cégcsoport 2016-ban összesen több mint 130 milliárd forintot fizetett be a költségvetésbe.
(MNO)