Engedély nélkül tört be az Origóhoz Fekete-Győr András. Az akcióról a Momentum videofelvételt is készített.
Engedély nélkül tört be az Origó szerkesztőségébe és támadta le a portál egyik újságíróját a Momentum elnöke. A párt szerint ugyanis a lap alaptalanul írta meg, hogy egyik vezetőjük 12 millió forintot tüntetett el egy cégen keresztül. Az akcióról a Momentum videofelvételt is készített, annak ellenére, hogy az újságíró nem járult hozzá a forgatáshoz. Fekete-Győr András a videóban azt is elmondja: szerinte a jogsértő magatartás teljesen helyénvaló.
Köszönés után egyből Kovács András újságíró asztalához ment a Momentum elnöke. Fekete-Győr András bemutatkozás nélkül, azonnal kérdéseket tett fel az újságírónak. Rátámaszkodott az asztalára, közel hajolt hozzá és folytatta: kit kell ma lejáratni?
Ezek után az újságíró közölte vele, hogy nem járul hozzá a felvételhez, a momentumosok ennek ellenére tovább forgattak.
Fekete Győr András azt mondta: azért törtek be a szerkesztőségbe, mert sérelmezték, hogy az Origó egyik párttársukról, Hajnal Miklósról azt írta: 12 millió forintot tüntetett el egy startup cégen keresztül.
Később azt is mondta: szerinte teljesen helyén való, hogy engedély nélkül törtek be a szerkesztőségbe. A lap munkatársai közül ezután többen is megkérték, hogy hagyja el az épületet, "Schwartz-Raaberék" azonban csak akkor voltak hajlandóak távozni, amikor az irodaház portásai erre felszólították őket.
Zoom
A tesiből felmentett Fekete-Győr András az Origó irodájában feszedezik
És senki nem szólt rájuk
A szélliberálisból kormányszócsővé avanzsált (tehát nem sokat változott - a szerk.) Origó később úgy reagált, hogy a Momentum elnöke valósággal letámadta a lap újságíróját, aki munkaszerződése értelmében csak engedéllyel nyilatkozhat, így nem is mondhatott semmi. Ráadásul – mint fogalmaznak – nem járult hozzá, hogy videó vagy fényképfelvétel készüljön róla, ez azonban nem zavarta a momentumosokat. A párt ezután az “úgy éreztük, ideje beszélgetnünk” – kísérő szöveggel töltötte fel a videót saját közösségi oldalára – az Origó szerint annyi legalább kiderült, hogy a Momentum hogyan értelmezi a beszélgetés fogalmát.
Azt is írják: érdekes, hogy miközben a Momentum Mozgalom politikusai úgy gondolják, jogukban áll egy magáncéghez betörni, ők maguk nyilvánosan meghirdetett eseményeken többször is akadályozták a nekik nem szimpatikus médiumok munkáját.
Az Index szerint a látogatás a Momentum eddigi legrosszabb húzása volt, és a jelenet az elsőtől az utolsó pillanatig kínos. Azt írják: az a kellemetlenkedés, amit Fekete-Győr András az Origónál rendezett, se nem vicces, se nem laza vagy pimasz, és – mint fogalmaznak – az ember óhatatlanul a munkájukban feltartott dolgozókkal azonosul. Ráadásul az, hogy a Momentum elnöke engedély nélkül tartózkodott magánterületen, még jogsértő is.
Frissítés: A "20. század legrosszabb időszakait idézi" a tóratekerccsel is 40 kilós percember "támadása"
Jogi lépéseket tesz az Origó, miután csütörtökön a Momentum Mozgalom elnöke és pár munkatársa - ahogy az origósok mondták - betört a kormány szolgálatába szegődött internetes lap szerkesztőségébe. A nemrég politikai párttá alakult Momentum vezetője a számára nem tetsző cikkek miatt vonta kérdőre az Origó újságíróját. A Momentum azt ígéri, hogy ha kormányra kerülnek, akkor bezárják a közmédiát. Jelenleg nagyjából 1 százalék a támogatottságuk.
„Rögtön bejött a szerkesztőségbe, rákönyökölt az asztalomra, előadta, hogy miről szeretne beszélgetni velem, én meg közöltem vele, hogy nem hatalmazott fel engem senki, hogy vele beszélgessek” - így emlékezett vissza a bátor Kovács András arra a délutánra, amikor a Momentum tóratekerccsel is negyven kilós elnöke keménykedni érkezett a hírportál szerkesztőségébe.
Az Origó bértollnoka a Híradónak elmondta: megdöbbentőnek tartja a Momentum akcióját, a lap pedig jogi lépéseket tervez az ügyben. Hozzátette: ha Momentumosok valóban a róluk készült cikkeket sérelmezték volna, akkor jogi úton kellett volna helyreigazítást kérniük.
„A furcsa az egészben az, hogy a cikkekkel kapcsolatban semmilyen jogi eljárást nem indítottak, pedig ez lenne a megfelelő formája, ha valakiről valami olyasmit állítunk esetleg, ami nem igaz, akkor az a bíróságon keressen jogorvoslatot. És majd azt követően értelemszerűen, ha nekik ad igazat a bíróság, akkor helyreigazítjuk az ominózus állítást” - fogalmazott Kovács András.
A kormánypártok mellett több ellenzéki párt is elítélte a Momentum akcióját, ahogy a Híradó fogalmaz, az "Origó elleni támadást", így a Jobbik, az LMP és a Liberálisok is.
Az MSZP sajtótájékoztatóján Szakács László erről nem beszélt: a politikus bojkottálta a párt által kormányközelinek tartott média újságíróit. A kérdést sem várta meg. A Hír Tv-nek egyébként válaszolhatott volna a szocionista politikus, ám a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó televízió ezzel kapcsolatban nem tett fel kérdést.
A Momentum Mozgalom támadását több hírportál is elítélte. A Figyelő közleményben azt írta: a rendszerváltás óta egyetlen politikus vagy párt sem vetemedett arra, hogy egy róla szóló cikk miatt az azt közlő szerkesztőséget lerohanja. Mint fogalmaznak: ez nem csak törvénytelen, hanem erkölcsileg is védhetetlen, és "a 20. század legrosszabb időszakait idézi". A portál emellett arra kért minden jóérzésű, a sajtószabadság és az újságírás iránt elkötelezett újságírót, hogy ítélje el a történteket.
(Híradó nyomán)