Besenyő Pista bácsi-díjat adna a Jobbik elnöke az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkárának, miután Halász János az ellenzéki párt béruniós kezdeményezése kapcsán azt mondta, hogy migránsokat telepíthetnek vele az országba.
Vona Gábor szerint a uniós kezdeményezés történelmi siker, főleg akkor, amikor az Európai Parlament épp egy Magyarországot elítélő határozatot fogadott el.
Zoom
„A miniszterelnök már többször azt mondta, hogy azért nem támogatja a béruniót, mert így Brüsszelnek adnánk pluszjogosítványokat. Ez nem igaz. Az i-re a pontot Halász János tette fel a múlt héten a nyilatkozatával, amikor azt mondta, hogy azért ne zárkózzanak fel a magyar bérek az európai uniós szintre, mert akkor majd ide betelepítik a migránsokat. Hát hogyha lenne Besenyő Pista bácsi-díj a magyar közéletben, akkor ezért a mondatáért Halász Jánosnak kellene megkapnia” – jelentette ki a pártelnök.
Vona Gábor kijelentette, hogy a javaslatuk célja, hogy az egyenlő munkaárt egyenlő bér elve az Európai Unió alapvető célkitűzései, alapelvei, gyakorlatai közé beépüljön.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a rezsicsökkentés sikereivel vágott vissza a Jobbik elnökének. Dömötör Csaba emlékeztetett, hogy az áram és a gáz ára is emelkedett az unió azon országaiban, ahol közösségi szintre emelték őket, így a közös bérek bevezetése például az uniós adópolitikát is magával hozná.
„Az ember azért az összes létező szemöldökét felhúzza, amikor a Jobbik olyan kezdeményezésbe áll bele, amely gyakorlatilag – és ez a lényeg – jogköröket vonna el Magyarországtól az unió javára, mégpedig a bérmeghatározás ügyében. Nézze csak meg, elnök úr, mi történt az energiaárak esetében, ott a közösségi szintre emelés nagyon nagy áremelkedést hozott. […] Na ilyen az, amikor kiengedjük a kezünkből a döntés jogát” – mondta Dömötör Csaba.
(Hír TV)