Az olasz ügyészség átadta a jegyzőkönyvet a milánói főkonzulátusnak, a külképviselet pedig a lehető legrövidebb időn belül továbbítja a jogsegélykérelemben érintett kecskeméti ügyészségnek.
A milánói főkonzulátus levélben és telefonon folyamatosan feltett kérdéseire az olasz nyomozóügyészség azt válaszolta, hogy a veronai buszbalesettel kapcsolatos nyomozás azért tartott hosszabb ideig a vártnál, mert a tragédia napján hivatalban lévő ügyészt időközben áthelyezték, és a nyomozással másik ügyész kezdett foglalkozni – írta közleményében a külgazdasági és külügyminiszter.
Szijjártó Péter hozzátette: a jegyzőkönyv átadásával az utolsó külügyi vonatkozású folyamat is lezárult.
A baleset január 20-án éjjel történt, a buszon ötvenhatan utaztak, 43 gyermek, 11 felnőtt és a két sofőr. A szerencsétlenségben tizenheten életüket vesztették.
(MTI)